20 éve, március 15-én nyitotta meg kapuit a Nemzeti Színház Duna-parti épülete Az ember tragédiája című előadással Szikora János rendezésében. Ennek örömére születésnapi ünnepséget rendeztek, amelyen színházunk igazgatója egy kiállítás keretén belül mutatta be, hogyan is készült húsz éve a nyitóelőadás.
Az ember tragédiája a magyar drámairodalom remekműve, az egyik legnagyobb szabású színházi alkotásunk. Ősbemutatója 1883-ban volt a Nemzeti Színházban. A hagyomány és a korszerűség jegyében épült új és korszerű Nemzeti Színház húsz évvel Madách művének nagyszabású előadásával nyitotta meg a kapuit. A klasszikus mű kortárs szemléletű értelmezése – Szikora János rendezése – méltó volt ehhez a színháztörténeti eseményhez. A látványos előadást díszlet- és jelmeztervekkel, előadásfotókkal idézi meg a kiállítás.
"Azt akartam, hogy Ádám és Éva olyanok legyenek, mint bármelyikünk, akikkel könnyen azonosulhatunk, hiszen az első emberpár mi vagyunk. Szarvas József a maga naivitásával az igazi kisember történetéthitelesíti,Pap Vera az esendő nő, de erős erotikus kisugárzással.Csináltunk egy próbajátékot, és meggyőződtem róla, hogy ez működni fog.Nem sokkal korábban rendeztem a Vígszínházban a Karamazov testvéreket, és Ivánt, a legcinikusabb, de művelt figurát Alföldi alakította. Emlékeztem arra a merő gúnyra, éles cinizmusra, amit ott hozott. Ez kellett nekem Luciferhez. A szereposztás további részével – számos szimbolikus gesztus révén – demonstrálni akartam a magyar színházi élet sokszínűségét. Nem vertük nagydobra, de voltak az előadásban kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági és vidéki színészek is. A három arkangyal közül Raksányi Gellért régi nemzetis volt, Bitskey Tibor egykor Ádámot játszott a Nemzetiben. Bodrogi azért érdekes, mert ő akkor tulajdonképpen jópofa és könnyed szerepek alakítójaként élt a köztudatban, de ahogy elkezdett próbálni, mindenki felfigyelt rá: Hú, a Gyula ezt is tudja! Még Schwajda – vagy már Jordán? – le is szerződtette gyorsan a Nemzetibe, és ezzel kezdődött számára egy új és jelentős színészi korszak. Kényszer is volt ebben a sokféleségben, hiszen a Nemzetinek akkor még csak formálódott a társulata. Tisztában voltam ennek a buktatóival, de élveztem, és meg voltam győződve, hogy hasznukra tudjuk fordítani. És bejött. Ma sem csinálnám másként. Nagy élmény volt, amikor mindannyian először összejöttünk az olvasópróbán: az egész társaság elutazott Sztregovára, és a Madách-kastélyban nagy sajtóérdeklődés mellett vágtunk bele."
"Az épület kívülről már majdnem elkészült, amikor próbálni kezdtünk, de bent még lázasan folytak a munkálatok, mindenütt fúrtakfaragtak, védősisakos dolgozók jártak-keltek az épületben. A környéken se volt még semmi, se a Müpa, se a Soroksári út óriási irodaépületei. Hatalmas sártengerré vált a vidék, ha esett, csak pallókon lehetett közlekedni. A színpadi próbák elején a nézőtérnek még csak a beton váza volt meg. A semmi közepén már ott állt az épület, és mindenki érezte, hogy nekünk kell belé életet lehelnünk, a szó szoros értelmében színházat teremtenünk. Lehet, hogy ma ez nagyon költőien hangzik, de akkor mindenkit ez a lelkesültség hatott át, és ez meg is védett bennünket a külvilág zűrzavarától. Tudtuk, hogy nagy dologra szövetkeztünk, és tisztában voltunk vele, hogy ilyen csak egyszer adatik meg az életben."
eseményképek: Eöri Szabó Zsolt
