A május a szürreális szerelmek és a veszélyes terepek hónapja lesz. 7-én bemutatjuk a Szentivánéji álom című Shakespeare darabot, Horváth Csaba rendezésében. Hogy ő mit gondol erről, azt szavakba öntöttük...
Én a bonyolultságát szeretem leginkább, meg a sokrétűségét. Ez egy nagyon bonyolult történet, bonyolultabb, mint gondolná az ember. Egyrészt benne van a természettel való szembesülés, másrészt fel lehet fogni próbatételnek is a szerelmespárok esetében. A házasság előtt álló fiatalokat megbolondítja a természet, és kifordulnak önmagukból. És az álmaikon keresztül homlokegyenest máshogy kezdenek érezni, mint valójában. Az érdekesebb motívuma számomra ennek az egész történetnek, amikor az ember szembesül a saját maga természetével az érzelmein keresztül, hogy az milyen galibákat okozhat. Ezek a földöntúli természeti, fölöttünk álló erők mennyire erőteljesen tudják az érzelmeinket adott esetben megváltoztatni, manipulálni, és ezzel aztán többnyire szórakoztató és szellemes, de mégiscsak komoly galibát okozni egy bizonyos közegben.
A magunkkal való szembesülés a lényege, vagy inkább a másikkal?
Szerintem a saját szélsőségeinkkel, a saját érzelmi skálánkkal való szembesülés, hogy az ember el sem hiszi azt, hogy ami történik vele, az igaz. Ez foglalkoztat engem ebben a dologban. A másik pedig a színház funkciója. Itt elég erőteljesen ki van mondva az a tény, hogy a színház, az egy veszélyes terep. Mi, akik ezt műveljük, és ezzel foglalkozunk, azért sokszor tapasztaljuk azt, hogy egyszerűen olyan kompromisszumokat kell kössünk – már aki - , amelyek sok esetben ellentmondanak a színház lényegének. Ez a másik dolog, ami szerintem borzasztóan izgalmas, hogy ez a bizonyos elgyávulás a színház intézményén keresztül, ez akár egy aktuális probléma is lehet.
Formanyelvében mennyire lesz nyilvánvaló ez a két gondolat?
A testnek lesz jelentősége, szerepe, de nem jobban, mint amihez már esetleg hozzászokott a fehérvári közönség az én előadásaim kapcsán. Van is lehetőség rá, mivel rengeteg játéklehetőséget ad, abszolút lehet a sokmindent eljátszani a testünkkel, ráerősíteni bizonyos helyzetekre. Közben meg az absztrakció egy fontos eleme kell legyen az előadásnak….
…Már csak az álomszerűsége miatt is…
…pontosan. Valahogy mégiscsak egy szürreális fogalmazásmód felé törekszem.
Szereplőválasztásnál volt valami, ami befolyásolt?
Hellyel-közzel ez a szereposztás megszületett már egy évvel ezelőtt. Amit én beleképzeltem azokba a színészekbe, akik játszanak, az gyakorlatilag változatlan, és affelé is próbálom irányítani a dolgot, hogy így legyen. Főleg itt a négy fiatalról van szó (Hermia – Ladányi Júlia, Lysander – Krisztik Csaba, Heléna – Ballér Bianka, Demetrius – Andrássy Máté), hiszen ott vannak olyan érzelmi amplitudók; velük történnek meg olyan jellegű karakterváltások, amelyek technikailag is elég komoly igényeket támasztanak a színészek felé. És ami még elég fontos benne, ami mondjuk Oberont és Titániát érinti, a meddőség, a terméketlenség, az hogy milyen világ van körülöttünk, hogy veszekszünk egymással – mondja Oberon (Sarádi Zsolt) és Titánia (Kiss Diána Magdolna), és ezért nem termékeny a föld, és ezért nem vagyunk termékenyek mi a magunk sem. Helyre kell állítani a természet rendjét, és akkor minden jóra fordul. Ez is egy nagyon fontos mondanivaló ebben a sztoriban, ami kifogalmazásra vár.
Vicces lesz?
Hát, remélem. Azon vagyok, hogy az legyen.
Az előadás bemutatója 2022. május 7-én lesz a Nagyszínpadon.
