A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház együttműködésében kerül színpadra, William Shakespeare, A windsori víg nők című darabja. I. Erzsébet királynő kedvenc karaktere, Falstaff kalauzol bennünket végig a komédián, akit a komáromi teátrum igazgatója, Gál Tamás formál majd meg. A szereposztásban egyenlő arányban találhatunk fehérvári és komáromi színészeket is, erről és a koprodukció jelentőségéről beszélgettünk a rendezővel, Szikora Jánossal. 

 

Hogyan jött létre ez a koprodukció, és jelent-e ez többet a két színház számára, mint szimpla együttműködés?

Hosszú évek közös munkái érlelték meg ezt a produkciót, hiszen Bagó Bertalan, később Lőrincz Zsuzsa több alkalommal dolgozott Komáromban. Az ő tapasztalataik, a hírek, a sztorik mind-mind abba az irányba mutattak, hogy ezzel a színházzal, ezzel a társulattal fontos,hasznos szorosabb kapcsolatot ápolni. Ez vezetett A windsori víg nők koprodukciós elképzeléséhez. Egyszerűen szólva: megérlelte az idő.
Annyira sokszínű a szereposztás, amit a IV. Henrikben és A windsori víg nőkben Shakespeare  elénk tár, hogy teljes értékűen talán egy társulatban sem lehetne kiosztani. Ezért nemcsak protokolláris gesztus, hogy a színészek fele innen, fele onnan játszik majd az előadásban, hanem ennek a koprodukciónak pont az a lényege, hogy a legoptimálisabb szereposztást lehessen megvalósítani. Így együtt egy magyarországi viszonylatban mindenképpen optimálisnak mondható társulat jött össze.

 

A színészeknek mit jelent a közös munka egy másik társulattal? Mit adhat hozzá a az alkotófolyamathoz egy ilyen társulás?

Nagyon sokszor elgondolkozom azon, hogy bár színész számára legfontosabb a szerep, de a szerep után rögtön ott van, hogy mennyire fontos a partner. Az évek előrehaladtával “a kivel játszom” kérdés egyre erősebbé és egyre intenzívebbé válik.

Még nagyon fiatal voltam Győrben, ahol szorosabb kapcsolatba kerültem Törőcsik Marival, aki a következő érdekes dolgot mondta: “Tudja János, én már minden szerepet és minden olyan pasit megkaptam, amire én ki voltam hegyezve. Tudja, mi érdekel már csak igazán? Kivel fogok a következő darabban játszani? Az ismeretlenek érdekelnek.” A színészek számára nemcsak a szöveg, nemcsak a szerep inspirációs tényező, hanem a partner is. Egy adott társulatban a színészek eltöltenek együtt éveket vagy akár évtizedeket és természetes módon elindulhat egy fajta szétesés. Ezek mögött nem emberi gyarlóság van, hanem egyszerűen az unalom. Megunom a másikat, mert megismertem és akkor már egyszerűen nem ugyanazzal az intenzitással, nem ugyanazzal az inspiráló erővel hat rám az az ember. Ebből a szempontból ideális egy ilyen koprodukció, ahol más hangsúlyok, biológiai impulzusok érik a színészeket, és ez mindenképpen motiváló tényező. Legalábbis remélem, hogy így is lesz.

 

Izgalmasabb lehet a fehérvári vagy éppen a komáromi közönségnek, hogy egy kevert szereposztást lát majd?  Ha olyan színészeket láthatnak, akikkel még soha nem találkoztak a színpadon? 

Optimális esetben a színészek feloldódnak a szereposztásban, és egy idő után a közönség már nem azt nézi, hogy “Jé! Az az Egyed Attila a színpadon”, hanem ő már ott Mr. Page. A megformált figura átveszi a hatalmat a színész felett. Akkor már eltűnik az egó, akkor már eltűnik a színész, és marad a megformált szerep. Egy idő után észre sem fogja venni a néző, hogy ki fehérvári és ki komáromi színész, hanem a karakterek maradnak érdekesek számára.

 

Az előadást október 11-én mutatják be a Komáromi Jókai Színházban, Székesfehérvárra pedig november 9-én érkezik a produkció.