A Vörösmarty Színház október 29-én mutatja be Selmeczi Bea Kék égbolt című színdarabját Váradi Eszter Sára és Fehér Diána Aida főszereplésével. A rendezővel, Ferenczy-Nagy Boglárkával beszélgettünk a készülő előadásról.

– Ez egy rendkívül összetett, súlyos témákat érintő történet. Mi vonzott téged ebben az anyagban?

F.N.B.: Érdekes módon nem teljesen én választottam ezt az anyagot, inkább az anyag talált rám: a színház keresett meg azzal, hogy egy női rendezőt keresnek ehhez a darabhoz. A transzgenerációs traumák kérdésköre régóta foglalkoztat, a diplomarendezésemben is ezzel dolgoztam. (Váradi) Eszter Sára és (Selmeczi) Bea korábban említették már, hogy régóta dédelgetett vágyuk ezt a témát feldolgozni, én pedig nagyon örültem a felkérésnek. Ráadásul egy női történetről beszélünk, ami különösen közel áll hozzám: a női sorsok feltérképezése, főként a családon belül, mindig is szívügyem volt. Így bár nem én kezdeményeztem, mégis úgy érzem, mintha én választottam volna. Bea humorérzéke is nagyon közel áll hozzám, és fontosnak tartom, hogy nehéz témákhoz humoron keresztül közelítsünk. A szövegkönyv olvasásakor megbizonyosodtam róla, hogy ebben teljesen partnerre találtam, nemcsak a szerzőben, hanem az egész alkotócsapatban. Ezért is merem mondani: bár a darab transzgenerációs traumát és holokauszt-témát dolgoz fel, a fanyar, mégis finom humor miatt mindenki számára befogadható lesz.

– Magáról a történetről mit árulhatsz el a nézőknek?

F.N.B.: Anélkül, hogy túl sokat árulnék el a cselekményből annyit mondhatok, hogy egy mai fiatal nő történetét követjük, aki nagymamája múltját kutatja. A nagymama holokauszt-túlélő, az ő naplóján keresztül bontakozik ki a múlt, miközben az unoka saját kérdéseire is választ talál. Két idősík, két sors fonódik össze: a családtörténet és az önmegértés drámája.

– Az előadás látványa és a zenei világa hogyan támogatja majd a mondanivalót?

F.N.B.: A díszlet Baranyai Marcell munkája, akivel több produkcióban dolgoztunk már együtt. Ő egy időkapszula jellegű, „dobozdíszletet” tervezett: egy polgári lakás szobáját, ami a nagymama emlékeit idézi. A nézők így szó szerint bepillantást nyerhetnek az ő világába, ízlésébe, emlékeibe. A darab zenei világát Tóth Dóra Lilla teremti meg hegedűvel és looperrel. Ez a technika keveri a hagyományos és a modern hangzásokat: rétegeket hoz létre, effektez, Dóra szinte harmadik szereplőként lesz jelen.

– Milyen személyes kötődésed van ehhez a bemutatóhoz?

F.N.B.: Ez az első kőszínházi rendezésem a diplomám óta, ráadásul a szülővárosomban valósul meg. Ez önmagában megható és meghatározó számomra. A családunkban mindig fontosak voltak a múlt feltárására irányuló beszélgetések, kutatások. A nagypapám például egy családi „Bibliában” gyűjtötte össze a felmenőink történeteit. Így számomra teljesen természetes és személyes élmény a múlt felidézése, a családi emlékekből önmagunk megértése. Úgy érzem, hogy ebben közös élményanyagot találtunk a szerzőkkel és a színészekkel is, hiszen Bea és Eszter is saját érzéseikből, emlékeikből merítettek.

– Az alkotótársakat említetted már, de térjünk ki a két női főszereplőre is.

F.N.B.: Mindkettőjükhöz szoros kötődés fűz. Váradi Eszter Sára az első mentorom volt, még a versünnepen, amikor versenyzőként indultam. Egészen különleges élmény, hogy most én instruálhatom őt. Fehér Diána Aida pedig osztálytársam volt az egyetemen, öt éven keresztül dolgoztunk együtt Horváth Csaba és Rába Roland osztályában. Ez óriási könnyebbség számomra, mert pontosan tudom, hogyan dolgozik, mire érzékeny, és ő is jól érti az én instrukcióimat. Rendkívül tehetségesnek tartom, és már régóta vártam, hogy színházi közegben is közösen dolgozhassunk.

– Ha egy gondolatot kellene kiemelned, mit üzensz a közönségnek az előadással?

F.N.B.: Azt, hogy a múlt nem lezárt történet, hanem olyan kincsestár, amelyből újra és újra meríthetünk. A saját sorsunk megértéséhez sokszor a felmenőink történetein át vezet az út. A humor, az emlékezés és a közös élmények pedig segítenek abban, hogy a legnehezebb témákat is közel engedjük magunkhoz.

A Kék égbolt bemutatója tehát nemcsak egy új színházi premier, hanem személyes és közösségi múltunk felidézése is. Ferenczy-Nagy Boglárka rendezése érzékeny, ugyanakkor friss szemlélettel közelít egy nehéz témához, amelyben a humor, a zene és a látvány különleges egységet alkotnak. Az előadás október 29-től látható a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.