A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Nagyon izgalmas próbafolyamat vette kezdetét, Albee Nem félünk a farkastól című drámája kerül a Kozák András Stúdió színpadára valamikor a nyitás után. A rendező Czukor Balázs, a négy szereplő pedig Tóth Ildikó, Sághy Tamás, Ballér Bianka és Kovács Tamás.
Tovább olvasomHétvégén bemutattuk a Beatles.hu-t Forgács Péter rendezésében. A közönség álló tapssal jutalmazta a gombafejek slágereit, a Hey Jude pedig méltóképpen lezárta az estét.
Tovább olvasomMég pár hét, és ismét itt a karácsony – ha maradandó színházi élményre vágyik 2023-ban is, lepje meg magát és családját, barátait Csillagfény bérlettel vagy előadásokra beváltható ajándékkártyával! Ajándékozzon nevetést, kalandot, tartalmas estéket szeretteinek!
Tovább olvasomA kárpátaljai művészek a Tóték után ezúttal A helység kalapácsát hozták el Székesfehérvárra december 2-án a Petőfi Emlékévhez csatlakozva. Az előadás az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért szervezésében érkezett a Kozák András Stúdióba, az est teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlottuk fel.
Tovább olvasom2️22 évvel ezelőtt született színházunk névadója, Vörösmarty Mihály költő, író. A Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola minden évben megemlékezik a magyar romantika egyik legnagyobb alakjáról. A Vörösmarty téren tartott megemlékezésen Szikora János, teátrumunk igazgatója is koszorút helyezett el a költő szobránál.
Tovább olvasomMi volt a titka ennek a négy liverpooli „suhancnak”, ami annak idején milliókat (főleg lányokat) döntött le a lábukról, és ami miatt, ha ma beülünk a Beatles.hu-ra, végig mozog a lábunk, a szívünk, és ha nem vagyunk túl szemérmesek, még a szánk is? December 3-tól a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán a Beatles.hu.
Tovább olvasomVia Lucis - A feltámadás, az öröm és a világosság útja címmel nyílt Párkányi Raab Péter és Sárba Katalin fotográfus fotókiállítása advent első vasárnapján a Vörösmarty Színház galériájában. A tárlatnyitót követően a teátrum aulájában lévő adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására került sor, majd megkezdődött a X. Újszövetség Maraton.
Tovább olvasomDecember elején fellibben a függöny, a színpadon a Gombafejek története, akik meghódítják a Királyok Városát is. Forgács Péter rendezésében, Kováts Gergely Csanád koreográfiájával színházunkba érkezik a Beatles.hu. Reméljük, hasonló standing ovation-ben lesz részük, mint elődeiknek…
Tovább olvasomA kárpátaljai művészek ezúttal A helység kalapácsát hozzák el Székesfehérvárra december 2-án a Petőfi Emlékévhez csatlakozva. Az előadás teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlják fel.
Tovább olvasom