A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
„Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága elleneseivel!” Így kezdődött 1973-ban az „első magyar rockopera”, amely hegyeket mozgatott meg, tornyokat döntött – köszönhetően Paál Istvánéknak. És így kezdődik ma is, 50 évvel később a Petőfi rock a Pelikán Fészekben.
Tovább olvasomTizenhárom éve ment el színházunk egykori legendás tagja, Bujtor István. A magyar Bud Spencer idén lett volna 80 éves, ám 67 évesen, 2009. szeptember 25-én örökre eltávozott. 1988-tól kilenc éven át erősítette társulatunkat, emlékére idén egy új, nevét viselő bérletházat indítottunk.
Tovább olvasom
Az eSzínház Fesztiválon a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján a legjobb női főszereplő TÓTH ILDIKÓ lett A Vágy nevű villamos c. előadásban nyújtott alakításáért. Az ünnepélyes díjátadó gála október 25-én lesz a Katona József Színházban. Szívből gratulálunk!
Tovább olvasomCintányéros cudar világ címmel szerveztünk évadnyitó mulatságot. Kulisszajárás, Activity, gyorsöltözés, női jóga, próbabetekintő, fotósarok, különleges városnézés, zenés műsorok, kedvezmények és nyeremények várta népeszámú közönségünket szeptember 24-én játszóhelyeinken.
Tovább olvasom
A Vörösmarty Színház értesíti kedves közönségét, hogy a szeptember 23-ra és 27-re meghirdetett Szentivánéji álom című előadások elmaradnak: Egyik főszereplőnk, Ladányi Júlia sajnos tüdőgyulladást kapott, így nem tud színpadra lépni. A színésznő nevében is őszinte sajnálatunkat fejezzük amiatt, hogy a két pótelőadás nem jöhet létre, és biztosítjuk kedves közönségünket, hogy a pótlási lehetőségekről hamarosan minden információt megosztunk! Köszönjük szépen a megértésüket, bizalmukat, türelmüket, Ladányi Júliának pedig sok forró teát, és mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Tovább olvasomAz idei Magyar Dráma Napját hogyan is ünnepelhetnénk másként, mint egy új ősbemutató írójának üzenetével. Totth Benedek A jeruzsálemi király című darabját tavasszal mutatjuk be, és büszkén állíthatjuk magunkról, hogy az elmúlt időszakban ez már a hetedik kortárs magyar drámánk, amely először a Vörösmarty Színház színpadán kelt életre...
Tovább olvasom
Rettentő számokkal szembesült a Vörösmarty Színház társulata az évadnyitó társulati ülésen: míg 2021-ben kb. 9 millió, 2022-ben már 54 millió, 2023-ban várhatóan 215 millió forintra rúg az áramszámla. Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterével lehetőségeket latolgattunk, prioritásokról, esetleges bezárásról, és alternatív megoldásokról beszélgettünk.
Tovább olvasomKulisszajárás, Activity, gyorsöltözés, női jóga, próbabetekintő, fotósarok, különleges városnézés, zenés műsorok, kedvezmények és nyeremények várják Önöket a Vörösmarty Színházban.
Tovább olvasom
Az ország legrangosabb online színházi fesztiválját rendezik meg szeptember 16-25 között. Ez az E-Színház Fesztivál, amelyen idén A Vágy nevű villamos című előadásunk képviseli színházunkat. Főbb szerepekben Tóth Ildikót, Varga Lilit és Kádas Józsefet láthatják.
Tovább olvasom