A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Az Operával koprodukcióban készül egy különleges előadás, vagy ahogy a rendező, Szikora János fogalmaz: videotanulmány egy készülő előadáshoz. Nagyszombaton pillanthatnak be az érdeklődők az Opera és a Vörösmarty Színház Facebook oldalán, valamint az Origón Karol Józef Wojtyła (II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja – Elmélkedés a házasság szentségéről című művéből készülő előadásba.
Tovább olvasomA Színházi Világnap alkalmából Helen Mirren gondolatait Tóth Ildikó színművésznőnk tolmácsolta a színházbarátok felé. Az ünnep alkalmából Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr és 31 budapesti és vidéki színházigazgató, köztük igazgatónk, Szikora János is megfogalmazta rendkívüli Színházi Világnapi üzenetét.
Tovább olvasomÉvadzáró epizódjához érkezett a Mndig Veled!, amelynek vendége ezúttal Varga Gabriella volt. Anyaságról, női szerepekről, az élet kihívásairól beszélgettünk, hamarosan pedig újabb epizódokkal jelentkezünk.
Tovább olvasomOnline castingot hirdettünk a Fame című előadáshoz 14-20 éves fiataloknak, hiszen terveink szerint, ha a körülmények is engedik, nyáron bemutatjuk a világhírű musicalt. Aki esetleg még nem hallott volna róla, ebből a cikkből sokmindent megtudhat...
Tovább olvasomA világhírű Fame című musical bemutatására készül a Vörösmarty Színház, amelynek 14-28 közötti fiatalok lehetnek a részesei. Az online castingra táncos-énekes-hangszeres videók beküldésével lehet jelentkezni, amelyek közül egy öttagú zsűri választja majd ki a legjobbakat, akik fő- illetve mellékszerepeket kapnak a várhatóan szeptemberben bemutatandó előadásra.
Tovább olvasomEgy éve nem éljük úgy az életünket, mint azelőtt. Nem libben fel esténként a függöny, nem játszhatjuk az előadásainkat, nem (vagy nem ugyanúgy) találkozhatunk a közönségünkkel.
Tovább olvasomIsmét podcast-csütörtökhöz érkeztünk. A mai premier vendége Gáspár Sándor, aki nemcsak lelkes madárvédő és táncoslábú, de egy-egy nehezebb kérdéstől sem riadt vissza. Este kilenc órától a Vörösmarty Színház podcast csatornáján, a facebookon és a youtube-on is meghallgathatják-megnézhetik.
Tovább olvasomMűvészet vs. politika. Egy eszement rendszeren vajon úrrá tud-e lenni a zene. Március 12-én a Vörösmarty Színház hét éve óriási sikerrel futott előadását, a Cserhalmi György által rendezett Mesterkurzust mutatja be az e-Színház.
Tovább olvasomBefejező részéhez érkezett a Kabaré Szerda Rejtő-sorozata, amelyben A három légióst hallgathatják meg. Keressék az Anchor.fm-en színházunk podcast csatornáját, ahol a mulatságos jelenetek mellet egyéb tartalmakat is felfedezhetenek.
Tovább olvasom