A Figaro házassága egyrészt kiváló kor- és jellemrajz, másrészt bravúros cselvígjáték. A tizennyolcadik század francia színházi világának egyik legfontosabb bemutatója volt, azóta is állandó sikerdarabja a színházaknak. Az előadás premierje előtt Hargitai Ivánt, a darab rendezőjét kérdeztük erről a több mint kétszáz éves remekműről. Szombaton premier! 

Mi foglalkoztat leginkább a Figaro házasságában?

H. I.: Ez egy francia Lúdas Matyi-történet, ami nagyon szellemesen és bonyolultan van megírva. Amennyire szeretjük a mi Fazekas-mesénket, ugyanúgy nagyon meg lehet szeretni ezt a francia történetet, ami – ha egyszerűen akarok fogalmazni – az okos-ügyes szolgáról és a gonosz földesúrról szól.

Volt egy szörnyű törvény, miszerint a földesúrnak joga volt a házasság utáni első éjszakát a frissen feleségül vett szolgálólánnyal tölteni, így elvéve az első éjszaka élményét a férjtől. Almaviva gróf, bár papíron eltörölte az első éjszaka jogát, a hiúságának mégis szüksége van rá, s bár kedvenc szolgálójáról, Figaróról van szó, mégis a menyasszonyát titkon elcsábítja. Ez rettenetesen fáj Figarónak, és nemes bosszút akar állni.

Több mint kétszáz éves történetről van szó. Mitől tud ma is izgalmas lenni?

H. I.: Ez egy olyan archetipikus mese, ami hiába kétszáz éves, nem tud kimenni a divatból. Az alapja, hogy van egy hatalmával visszaélő úr és egy szolga, aki elégtételt szeretne magának szerezni – így amíg lesznek gazdag és szegény emberek, addig működni fog. Emellett Figaro bonyolult és zaklatott sorsa akár egy 20. századi fiatalember története is lehetne, a megélt problémái nem korhoz kötöttek.

Több színháztörténeti legenda is kering a darab bemutatásáról.

H. I.: Igen, betiltották a Figarót, mert olyan arcátlanul beszélt a földesurakról, hogy nem nézhette tétlenül a király. Sőt, később a Mozart-operát is betiltották. Beaumarchais-nak nagyon konkrét, szarkazmussal és humorral átitatott véleménye volt a világról, nyilván ez nem mindenkinek tetszett, pláne azok nem vették jó néven, akiket közvetlenül érintett.

A fordítás mennyit tud visszaadni az akkori francia életérzésből és helyzetből?

H. I.: Valamennyit meg tud tartani, de főleg a történet maga, a helyzetek fogalmazzák meg és teszik átélhetővé ezt a furcsa röpiratszerűséget.

Milyen ötlet alapján született a díszlet?

H. I.: Almaviva gróf habzsolja a hatalmából, férfiasságából és sármjából fakadóan a nőket. Bár úgy tűnik, hogy Donna Rosinával szerelmi házasságot kötött, ez a szerelem elég hamar elmúlik, és újra elkezdi hajtani a nőket.

Egy furcsa vadászteremszerűség szolgál hátteréül a történetnek, olyannak képzeltem, mintha Almaviva grófé lenne a Kékszakállú herceg vára. Egy félelmetesen rideg eleganciát képvisel, amivel mindent maga alá akar gyűrni a gróf.

Nem először dolgozol a Hirtling–Lábodi-párossal.

A szó szoros értelmében jól tudnak egymással játszani, igazi partnerek, értik és segítik egymást, miközben a különféle ellentéteket is remekül tudják képviselni.

Dobri Danitól, az előadás zeneszerzőjétől mit kértél?

H. I.: Saját világgal bír a darab, hiszen az első éjszaka jogának nem régi eltörléséről van szó, így nem lehet egy az egyben a mába ültetni a történetet, ugyanakkor ha a régmúltban játszódna, akkor nehezen lenne átélhető az a kálvária, amit Figaro képvisel. Próbáltuk Beaumarchais korát jó ízléssel vegyíteni a mával mind a díszletet és jelmezt, mind a zenét illetően.

A zene inkább húz a barokkhoz, mégis egy picit másfajta használatban van.

Ha lehetne egy kérdésed Beaumarchais-hoz, mit kérdeznél meg tőle?

H. I.: Mi vitte rá, hogy ilyen bátran merjen színházat csinálni.

Fotók: Kiss László