A Kafka a tengerparton című előadásban az álom vérrel, testnedvekkel és valósággal, de emlékekkel és vágyakkal is összekeveredik. A rejtélyek kibogozásához elkél a bármire nyitott nézői képzelőerő. A Fejér Megyei Hírlap újságírójának, Májer Tamásnak a kritikája.
A kortárs japán prózaíró Murakami Haruki Kafka a tengerparton című nagyregényét Frank Galati alkalmazta színpadra. A mágikus történet Európában Székesfehérváron látható először.
Az előadás két történetszálat váltakoztat, amelyeket lazán fércelt cérnaszálakkal fűz össze a rendezés.
Kafka (Nagy Péter) egy tizenöt éves fiú, aki egy napon, fejére mély basszusokkal pulzáló fejhallgatót helyezve buszra száll, s elszökik alkoholista apjától. Állandó társa utazásában belső hangja, akit a színlap Varjúnak nevez (Andrássy Máté). Messzi városba utazik. Igazi kamaszként keresi a számára kijelölt utat. Terhelt gyermekkora van. Anyjára, aki elhagyta őket, alig emlékezik. A hűtlen szülő nővérét is elvitte. Kafka apja átokkal verte meg fiát, miszerint ahogy egy Oidipusz-történetben, úgy Kafka is önkezével oltja ki apja életét, s együtt hál nemcsak az édesanyjával (Tóth Ildikó), de vélt vagy valós testvérével (Kiss Diána Magdolna) is.
Kiss Diána Magdolna (Szakura) és Nagy Péter (Kafka). Első találkozásuk idején a fiú még bizalmatlan
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Nakata (Gáspár Sándor) a másik főhős. Egy hatvanesztendős félkegyelmű, akit trauma ért gyermekkorában, azóta furcsa, különleges. Magáról egyes szám harmadik személyben nyilatkozik, írni, olvasni nem tud, a macskákkal viszont elég jól eldiskurál. Együgyűsége olyan boldogsághoz hasonlatos, amilyen József Attila Eszmélet című versében a lágy, szőke és másfél mázsa disznónak adatik az udvar langy tócsáiban.
Kelemen István mint dr. Juicsi Nakaza és Mihály Csongor, a gyermek Nakata a „bejárati kövön” ülve
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
A jelenetek eleinte izgatott rendben követik egymást, ez a kezdeti sűrűség idővel csillapul. A színpadi térkezelés, díszletmozgatás vezére a forgószínpad. A tér közepén egy kör alakú belső játéktér uralkodik, amelynek paravánjai olykor lezárják a színpad belsejét, ilyenkor az előszínpad a játék helye. Amikor szétnyílnak, újabb és újabb jelenetek helyszíneit mutatják. Mint egy regény utcáiban, útvesztőiben sétálva, vissza-visszatérhetünk a legfontosabb színhelyekre: egy erdőbe, egy emlékkönyvtárba, autópálya-pihenőbe, egy a múlt árnyaival zsúfolt lányszobába, ahol Kafkát is láthatjuk a tengerparton.
Gáspár Sándor egy félkegyelmű, barátságos figurát alakít az előadásban. Érti az állatok nyelvét Fotó: Nagy Norbert
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Folyamatosan két hangszer, egy gong és egy hárfa áll a forgószínpad két szélén.
Kafka és Nakata, mint egy mesében – nem gyerekeknek való! – segítőkkel találkozik az egymást csak nagyon lazán, személyesen sosem keresztező párhuzamos útjuk során. Eleve elrendeltnek tűnő sorsbolyongásában Kafka rátalál édesanyjára, tán nővérére is, érez szerelmet, testi vágyat, fájdalmat, bűntudatot és barátságot (Varga Gabriella) is. Pusztán azzal, hogy megengedi, nyisson rá a világ – fejéről le-leveszi a dübörgő fülest –, múltat, emlékeket, emberi kapcsolatok lehetségességét tapasztalja meg. Szembenéz a szörnyeivel.
Nakata a beszélő óriásmacskákkal való találkozásai után összeismerkedik egy elvetemült macskagyilkossal, aki Johnnie Walkernek (Tűzkő Sándor) mondja magát. Majd barátságot sző Hosinóval, a kamionossal (Lábodi Ádám), aki előtt a csirkés étteremlánc Sanders ezredese (Derzsi János) jelenik meg később. E találkozások végül is mindig előrefelé taszítják a cselekményt. Hasonlóság a szálakban: a barátkozni kész Hosino élete legkalandosabb, tíz napjaként tekint a Nakatával való „szabadságára”.
A törődés és a szeretet meghitt bizalmat vált ki Kafkából
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Ha a néző akarja, úgy a magány ellenszereként az egymáshoz való szeretettel teli odafordulás megváltó lehetőségeként is értelmezheti a látottakat – amely attitűd kiút lehet bárminemű értelmetlen összevisszaságból.
Szöveg: Májer Tamás
