- A lelkekben minden előadással újra fel szeretném építeni a koronázótemplomot, hogy amikor a nézők ott ülnek a szertartásjáték nézőterén, ne azt érezzék, hogy egy szabadtéri színházban vannak, hanem azon a szent helyen, ahol királyainkat koronázták – mondta Szikora János Jászai Mari-díjas érdemes művész, rendező, teátrumunk igazgatója. Idén IV. Béla királyunk koronázását és élettörténetét rendezi meg augusztusban a régi koronázóvárosban.
– Hetedik királykoronázását rendezi. Netán monarchista meggyőződésű?
– Erre nem könnyű válaszolni, mert mai fejjel nehezen tudnám elképzelni azt, hogy királyt választok. Mindenesetre a királyok élete végtelenül izgalmas volt az Árpád-korban, egy színházrendező szemszögéből pláne az. Mindegyikéből nagyon jó tévésorozatot lehetne forgatni, és meggyőződésem, hogy az legalább annyira népszerű lenne, mint a Borgiák vagy a Trónok harca.
– Idén augusztusban IV. Béla koronázását viszi színre. Második honalapítóként tisztelt uralkodónk tatárjárással nehezített kora hálás téma. Mi fogta meg benne?
– Nem is annyira a tatárjárás vagy a heroikus küzdelmek, számomra a legmegdöbbentőbb IV. Béla jóval ismeretlenebb személyes élete volt. Az, hogy a pusztítás után alig telt el két évtized, és egy újabb ellenséggel találta szembe magát: a saját fiával. Az ország kettészakadt. IV. Béla emberi nagysága pedig abban mutatkozott meg, hogy nem a fiát győzte le, hanem önmagát, hisz sok küzdelem után kiegyezett vele. Szerintem drámai szempontból az a legnagyobb emberi tett, amikor saját magunkat győzzük le: negatív indulatainkat, kicsinyességünket és féltékenységünket.
– Tehát egy apa-fiú történetet láthatunk majd?
– Kellő súllyal ez is szerepel majd az idei koronázási játékokon. De az élet különös rendező, hiszen IV. Bélát ugyanolyan türelmetlen nagyravágyás fűtötte II. Andrással, az apjával szemben, mint saját fiát őellene. Ez egy sémaszerűen ismétlődő konfliktus, hiszen a lázadó fiúból egyszer csak apa lesz.
– A koronázások újrarendezésével történelmi hitelességre is törekszik, vagy ez nem szempont?
– Magyarország szakrális központja a romba dőlt Nagyboldogasszony-bazilika volt, melynek ethoszát feltámasztva próbáljuk meg rekonstruálni a középkori királykoronázásokat. A szertartásokat ordókban, szertartásrendekben rögzítették, tehát tudjuk, hogy a résztvevők mit csináltak, mit mondtak és mit énekeltek. De idővel rájöttem, hogy nem elég viszonylagos hűséggel rekonstruálni a szertartást, hisz ez csak egy forma, amelyben egy hétköznapi ember királlyá lényegül át. A király pedig nem egy átlagos ember, hisz mindenki fölött áll, morális szempontból is. Ez egy hatalmas főszerep, ezért az adott király élettörténetét is felelevenítjük. De virtuális értelemben a lelkekben minden előadással újra fel szeretném építeni a koronázótemplomot, hogy amikor a nézők ott ülnek a szertartásjáték nézőterén, ne azt érezzék, hogy egy szabadtéri színpadon vannak, hanem azon a szent helyen, ahol királyainkat koronázták. A szertartásjátékokat azoknak ajánlom, akik kíváncsiak megmaradásunk misztériumára.
Idén augusztusban a hetedik királykoronázást viszi színre
Fotó: Bach Máté
– A mai színházban alig lehet megkerülni a politikát. Politikai áthallások vannak a koronázójátékokban?
– Minden király története tele van politikával, csak nem úgy, ahogy ma gondoljuk. Az Árpád-korban a megmaradás volt a legfőbb politikai kérdés. Minden környező hatalom – Bizánc, a Német-római Birodalom és a többi – be akart minket kebelezni. Ezzel kellett szembesülniük az uralkodóknak, ahogyan azzal is, hogy egyedül vagyunk. Mert hát ki jött a segítségünkre a tatárjáráskor? Az előadásban rengeteg határon túli fiatal is részt vesz, ők pedig magukkal viszik ennek az emlékét azokba a magyar közösségekbe, ahonnan jöttek. És ez is a megmaradás, a saját megmaradásuk egyik fontos élménye, eszköze lehet. Csak ilyen értelemben van politika ezekben a játékokban.
Forrás: Pataki Tamás, Magyar Hírlap
