Sárosi István, a pécsi író – akinek egyébként, ahogy fogalmazott, „civil foglalkozása orvos” - negyven éven át érlelt drámája kel életre a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán. A Trianon című monumentális múltidézést Szikora János állítja színpadra. Sárosi István óriási kutatómunkát végzett, amely során számos olyan kincsre bukkant, amely a nagyközönség előtt eddig rejtve volt.
-David Hunter Miller, az amerikai külügyminisztériumból havi egy dolláros fizetésért kapott egy olyan megbízatást, hogy a párizsi béketárgyalások valamennyi elhangzó szavát rögzítse. Ez gyorsírással történt, 12.000 oldal. Úgy kell elképzelni, hogy Hunter Miller a diktafont helyettesítette. Ezt aztán átírta angolra; a 22 kötetnyi műből aztán alig félszáz példány jelent meg, melyek csak a legnagyobb könyvtárakban találhatóak. Magyarországon is megjelent fordításban egy része. Az lesz egy nagy aranybánya, amikor ehhez ténylegesen teljes mértékben hozzá lehet jutni. A Magyarországgal foglalkozó anyag kb. 100 oldalt tesz ki. Nagyon érdekesek voltak a nem közismert memoárok, például Horthyé, Károlyéi, a francia nagykövet Paleologue-é, vagy éppen Apponyié. Van egy olyan Apponyi visszaemlékezésem, amelyet halála évében a felesége dedikált a férje nevében Ottlik Gézának. Nagyon sok olyan nem közismert anyag került a kezembe, amelyek tényleg újszerűek voltak, és a darabom hitelét igazolja, hogy a parlamenti idézeteket egy az egyben a jegyzőkönyvből vettem.
-Hogyan áll össze a darab, hogyan lehet az aláírás rövid aktusából egy nagy izgalmas drámát kerekíteni?
-Nem a megjelenés sorrendjében írtam a jeleneteket, hanem külön-külön kiválasztottam egy-egy számomra izgalmas momentumot, eseményt, és beleástam magam a háttéranyagba. Gyakorlatilag mozaikszerűen írtam meg az egyes jeleneteket, és a végén állítottam össze a mostani formájának megfelelően.
-A figurák történelmileg hitelesek, hála a kutatómunkának, de van bennük esetleg fikció, ki kellett színesíteni a karakterüket?
-Önmagukban érdekesek voltak. Időnként bujkált bennem az indulat, harag: az akkori környező országok volt vezetőire lehetne pár csúnya szót mondani, de megpróbáltam korrekt maradni, ezt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni. Amiket leírtam róluk, azok valóban elhangzó negatív megjegyzések, vagy akár még becsmérlésnek is nevezhetőek. Bár benne volt az én indulatom is, abszolút a realitás szintjén dolgoztam és foglalkoztam velük.
-Mekkora időszakot ölel át a dráma?
-A mohácsi vész a legtávolabbi pont, aztán a törökök kiűzésének időszaka, XIX. század, az első világháború, és maga a párizsi tárgyalássorozat.
-Ez az út a mohácsi vész óta egyértelműen a vesztébe vitte a magyar népet, vagy lehettek volna olyan menekülő útvonalak, amelyekkel elkerülhető lett volna Trianon?
-Elméletileg igen, de ezt nagyon a kezdet kezdetén kellett volna elhatározni. Jó lett volna, hogyha előre látjuk a jövőt, és akkor úgy intézzük a múltunkat, csak sajnos ez lehetetlen. Van egy olyan monográfia, amely a közelmúltban került a kezembe: Mi lett volna, ha … hogy változtak volna meg a magyar események. Magyarországnak meglehetősen determinált volt a sorsa, azt kell, hogy mondjam, és ebben mi, magyarok is felelősek vagyunk.
-Lehet optimista végkicsengése egy ilyen előadásnak?
-Igen, mert tanulságokat hordoz, és abból építkezve lehet a jövőbe nézni.
-Tanulunk vajon a történelemből?
-Nem. Ez a szomorú. Azt mondja a magyar mondás, hogy mindig a mások tragédiájából tanul az ember…borzasztó, de ez nincs így sajnos.
A Trianon című előadás premierje 2020. március 7-én 19.00-kor lesz a Nagyszínházban.
További infó, jegyvásárlás ITT
fotó/Tóth László
