Második hetét kezdte meg önkéntesként Keller János. Az eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy rengeteg szeretetet és hálát kap azoktól az idős emberektől, akiknek nap mint nap hordja az ebédet.
Veszprémben az egyik idősek otthonában kerestek önkénteseket, akik a nem bentlakóknak szállítanák ki az ebédet, amikor János meghallotta ezt a lehetőséget, rögtön kapott az alkalmon. Azt mesélte, hogy mindenképpen szeretett volna valahogyan segíteni ebben a helyzetben, és bár élvezi a munkát, ez korántsem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Egyesével, szigorúan ellenőrizni kell az adagokat, hogy mindenki valóban azt kapja, amit ennie kell, időben oda kell érni - nemcsak azért, mert délben ebéd van, hanem mert akadnak olyanok, akiknek időben be kell venniük a gyógyszerüket. Amikor mindent leellenőriznek, elindulnak, akkor jön a munka dandárja: társasházakból ki-be, emeletre fel-emeletről le, így nem csoda, hogy János azért elfárad a végére. Annyira azonban mégsem, hogy egy-egy kedves szó, egy mosoly ne jutna még minden rászorulónak. Ezek az idős emberek ugyanis sokszor egyedül vannak otthon, a külvilággal csak Jánoson keresztül érintkeznek. Az a rengeteg szeretet, amit ők is adnak mégis fantasztikus érzés a színésznek.
Amikor pedig hazaér, jön a második műszak, édesanyjának és anyósának is ők vásárolnak be. Nem telik el azonban nap anélkül, hogy este egy jó kis családi tornát ne tartanának meg, mindennap olvasnak, és arra is figyelnek, hogy egy-egy óra jusson mindenkinek saját magára is.
