Színházunk online próbatermében megtartottuk Az ember tragédiája 2. rendhagyó olvasópróbáját. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál olvasta fel a színház felkérésére írt új színeket, amelyeket a színház négy rendezője: Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János visz színre, a teljes társulat szereplésével.   

Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel mutatták be 2018. december 1-jén, a Vörösmarty Színház fennállása óta első alkalommal.

A négy rendezőt, Bagó Bertalant, Hargitai Ivánt, Horváth Csabát és Szikora Jánost már akkor megkísértette a gondolat, hogy milyen érdekes volna folytatni Ádám és Éva történetét. Vajon merre és hogyan vezette az embert a huszadik század és milyen utat mutat neki a huszonegyedikben? Ebből fakadt Az ember tragédiája 2. ötlete. A mű próbafolyamata május 4-én a székesfehérvári Vörösmarty Színház online próbatermében az írók felolvasásával kezdődött. „Madách a XIX. század végén befejezte a nagy emberiség költeményét. De a történet nem ért véget. Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század. Felkérésünkre ennek nyomába eredt a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége, hogy kalauzunk legyen  ezen a kalandokban gazdag virtuális túrán. A szöveget olvasva úgy érzem szellemileg gazdag hónapok elé nézünk.”– így vezette fel az olvasópróbát a Vörösmarty Színház igazgatója.

Darvasi László Térey János sajnálatos halála miatt került bele a produkcióba, ami több okból is nagy kihívás elé állította, nem csak a madáchi hagyomány, de immáron a Térey-hagyomány letétesévé is vált. A Keretjáték utáni első szín, a Titanic indulása előtti bál jutott neki:

„Én olyan jelenetsort próbáltam megcsinálni, amiben mozgás van, ármány, megcsalás, bűn, bűnhődés. Emberi viszonyok teljesednek és hunynak ki, alakulnak át. A rendező úr (Szikora János) kért tőlem egy euforikus alapfelütést. Ez egy indulás előtti bálban csúcsosodik ki a jelenetben, ahol a kor mindenféle reprezentatív figurája megjelenik. Ezeket a figurákat megpróbáltam élő figuraként, a rendezőm és a nézők kedvére alakítani.”

Závada Pál/Fotó: Marjai János

Závada Pál színe, a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik, Ádámja mondhatni egy egész karriertörténetet jár be, a Nagyváradról indulva jut el a ’30-40-es évek Berlinjéig, hogy aztán a berlini fal leomlásával tetőzze be a maga karriertörténetét:

„Ádám figurája egy nagyváradi művelt polgári családi miliőbe született bele. Egy rendkívül modern, felvilágosult, minden művészeti ág iránt érdeklődik, és van annyira tébolyult és kalandor, hogy felizgatják a Németországban elindult folyamatok, és Berlinbe vágyik. Ádám egy csomó mindent egyesíthet magában: esendőségeket, erényeket és bűnöket, amelyek erre a közép európai tébolyult, és különféle eszmék vonzásába került értelmiségi figuráknak a modellje lehet, aki persze megpörkölődik a hatalom és a politikum által. Ilyen történetekbe próbáltam őt belevetni, erre jó volt egy határmenti, odacsatolással-visszacsatolással az országát változtató város, egy magyar kulturális tradíció helyszíne, közép-keleteurópai nemzetközi eszmék áramlásának keresztútján fekvő hely.”

Márton László

Márton László írta a keretjátékot, ahol – csakúgy, mint Madách-nál - Lucifer szembesíti az emberpárt, Ádámot és Évát azzal, hogy mik a huszadik század egészének és a XXI. század elejének tanulságai. Emellett az ún. Picasso Színben kalauzolja el a nézőt a ’30-as évek kihívásai között:

„Picasso esetében egy zárt jelenetnek kellett létrejönnie, ahol úgy néz ki, hogy a festő nyerésre áll, mert nem tud annyi képet festeni, hogy rá ne licitáljanak a műkereskedők, csak közben múlik az idő – ez egy 15 max. 20 perces jelenet, és közben Picasso a színpadon megöregszik. Az elején még egy idősödő férfi, aki jól tartja magát, a végén már egy kifosztott öregember, akit otthagyott a felesége, akitől már nem vesznek olyan lelkesen képeket a műkereskedők, akiről a műkritikus azt mondja, hogy „valaha nagy festő volt, most már sajnos csak egy zseni”.”

Tasnádi István/Fotó: Egry Tamás

Tasnádi István felvonása a közeli jövőben játszódik, de már most is létező jelenségekkel. Helyszíne a pillepalackokból és más kommunális hulladékokból összeállt, Franciaország méretű „nagy csendes-óceáni szemétsziget”:

„Madách pesszimizmusa a XX. században történtek fényében szelíd idealizmusnak tűnik, talán a legborzasztóbb rémálmában sem feltételezte volna, hogy egy európai kultúrnemzet szisztematikus népirtást fog végrehajtani egy eszelős ideológia nevében, így talán nem csoda, ha a mi jeleneteink még erőteljesebb kérdéseket fogalmaznak meg a „modern” emberiség jövőjével kapcsolatban. Komoly aggodalom szól a szövegekből, hogy merre tart a túlkínálattal felpörgetett, túlingerelt fogyasztói társadalom. A koronavírus járvánnyal már kaptunk is egyfajta választ...”


Az ember tragédiája 2. első közös összeolvasása után a négy szerző abban egyetértett, hogy a kialakult szöveget nem feltétlenül kell homogén műként kezelnünk. Hiszen itt négy szerző nagyon szuverén, egymással feleselő, rímelő olykor egymást tagadó gondolatairól van szó. A négy féle szerzői észjárás azonban mégsem hat bomlasztóan a műre, sokkal inkább e sokféleség teremti majd meg az előadás egységét.

Az előadás színrevitelében a Vörösmarty Színház teljes társulata részt vesz: Andrássy Máté, Ballér Bianka, Derzsi János, Egyed Attila, Gáspár Sándor, Imre Krisztián, Juhász Illés, Kádas József, Kelemen István, Keller János, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Kovács Tamás, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Krisztik Csaba, Kuna Károly, Ladányi Júlia, Nagy Péter, Pálya Pompónia, Rovó Tamás, Sághy Tamás, Tóth Ildikó, Trokán Péter, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Varga Lili, Varga Mária, Závodszky Noémi, valamint dramaturgként Perczel Enikő és Tucsni András, zeneszerzőként Dobri Dániel.

Az előadás tervezett bemutatója 2020. szeptember 12.