A Vörösmarty Színház legújabb siker-előadása, A kőszívű ember fiai május 22-én a Nemzeti Színházban lesz látható! A produkcióról a három Baradlay fivért játszó színészt, Imre Krisztiánt, Kovács Tamást és Ionescu Rault kérdeztük: 

 

A premier óta majdnem két hónap alatt most már sokszor játszottátok az előadást. Volt egy közönségtalálkozó is, ahol közvetlenül is találkozhattatok a nézőkkel. Milyen visszajelzéseket kaptatok az előadással kapcsolatban?

 

Kovács Tamás:

Bár az évad ezen szakaszában, április-májusban, amikor már jó idő van, előfordul, hogy már nem a színházat választják a nézők elsősorban kikapcsolódásképpen, ennek ellenére tele van a színház. Ebben mindenképp lehet mérni az előadás sikerét. 

Imre Krisztián: 

Nekem a szűk családom látta az előadást, tőlük jó visszajelzéseket kaptam. A barátaimnak még nem volt alkalma eljönni, talán majd a Nemzetibe. 

A kőszívű ember fiai azért is különleges, mert más korosztályok teljesen máshogy reagálnak rá. Azt látom, hogy a közönség szereti, tudnak menni a történettel. Legalábbis ezt érzékelem a színpadról.

A közönségtalálkozón, ahol a főbb szerepekből sokan részt vettünk a stábból, közvetlen környezetben kérdezhettek a nézők. Egyértelműen érezhető volt, hogy érdeklődve, jó tapasztalatokkal jöttek ki a nézők az előadásról. 

Ionescu Raul:

Számomra ez teljesen új élmény, amiről Krisztián is beszélt. Ez az első olyan előadás, amiben játszom, ami különböző fajta bérletekben van. Számomra mindig meglepetés, hogy hogyan reagál egy felnőtt, egy idősebb, egy ifjúsági, vagy éppen még annál is fiatalabb közönség. Ettől kicsit mindig másmilyen a színpadon állni. Izgalmas kihívás, hogy a szerepem ívét mégis mindig ugyanazokra a pillérekre helyezzem. 

 

A bemutató óta mennyit változott, miben fejlődött az előadás?

 

K.T.:

Személyesen nekem az a legfontosabb szempont, hogy a nagy mondatok mögé oda tudjak állni. Aki ezt nem tudja megtenni az olyan nehéz sorokkal, mint amelyek például ebben a darabban vannak, könnyen pátoszossá válhat a játéka. Ennyi előadás után egyre lazábban ki lehet mondani ezeket a mondatokat. Hogyha sokat megy és jó kondícióban van, friss az előadás, jó a ritmusa, az mindig jót tesz neki.

I.K.:

Igen, ezzel egyet tudok érteni. Ebben változott legtöbbet az előadás a premier óta. Ez mindenképpen az előnyére válik, tényleg könnyedebben tudjuk ezeket az egyébként nem könnyű mondatokat elmondani. Ez szerintem látszik is rajtunk, kicsit már beleszoktunk, de jó értelemben.

I.R.:

Én is azt érzem, hogy egyre lazább tudok lenni a szerepben. Sokat gondolkodtam már ezen, szerintem alapvetően két színésztípus létezik, van az a színész, akinek nagyon fel kell húznia magát előadás előtt, például Stohl Andrásról van egy urbán legenda, hogy úgy játszott a főiskolán, hogy fölszaladt a koli hatodik emeletére és vissza, úgy ment be a színpadra, vagy van, akinek fekvőtámaszozni kell a takarásban a belépése előtt. Nekem inkább az szokott jellemzően jót tenni, ha nagyon lehozom egy teljesen nyugodt szintre magam, én inkább ilyen típus vagyok. A premieren úgy éreztem, hogy ez nem sikerült teljesen ezért görcsösnek is tartottam magam. Azóta úgy gondolom a gyakorlat jót tett, már sokkal fesztelenebb tudok lenni, ezért a játék is sokkal jobban megy. 

 

Testvéreket játszotok a darabban. Milyen a viszonya a Baradlay fivéreknek? Szerető, vagy inkább versengő, esetleg valami más? Változott emiatt a személyes kapcsolatotok, hogy szerep szerint testvéri viszonyban vagytok?  

 

K.T.:

Véleményem szerint nincs különösebben más viszonyunk, amiért testvéreket játszunk. Krisztiánnal eddig is jóban voltunk, ezután is jóban leszünk. Rault most ismertem meg, de számomra a személyes ismerkedés nem befolyásolja a színészi munkát, a színpadon ugyanúgy egy feladatot kell megoldanunk, közösen dolgozunk.
A karakterek szempontjából megvannak azok az ismérvek, például, hogy a legkisebbiket, Jenőt szoktuk ugratni vagy nevelni, ahogy általában testvéreknél ez lenni szokott. 

I.K:

Magánemberként tudok én is nyilatkozni, én nagyon élveztem a fiúkkal a próbafolyamatot. Talán a Baradlay testvérek viszonya nem ennyire kedélyes a darab alatt. Nem annyira oldott, mint ahogy mi tudunk egymással viselkedni, amikor lejövünk a színpadról. Sokat nem is találkoznak egyébként a darabban, kevés a közös jelenetünk. Ödön ráadásul konfliktusba is keveredik mindkét fivérével, Richárddal amikor Buda vár ostrománál vitáznak és párbajoznak, Jenővel meg amikor azt hiszik, hogy Szentpétervárra szegődik, de végül a mártír halálával végződik a félreértés. Ez mindkét esetben egy ellentétes érzés, nem a hagyományos testvéri szeretet, ami ugyan nem gyűlölet, de mégiscsak egy negatív érzelmi szál.

I.R.:

Egyetértek a Krisztiánnal, én is nagyon élveztem velük együtt dolgozni, viszont valóban nincs sok érintkezés a fivérek között. Számomra a testvéri viszonyok minősége a könyv elolvasásakor derült ki, még a próbákat megelőzően. Ez alapján építettem fel ezeket az érzelmi alapokat a szerepben.
A Tomival is egyetértek abban, hogy a szerepem miatt nem lennék kész például mártírhalált halni Imre Krisztiánért és Kovács Tamásért, ugyanakkor nagyon sokat kaptam tőlük a próbafolyamat alatt. Mindketten valóban nagyon oldottak voltak a próbaidőszak alatt, sokszor tapasztaltam, hogy többször könnyen tudtak engem is megnevettetni. Amikor a színpadra kerültünk, akkor viszont pont a könnyedség ellentéteként átkapcsoltam egy teljesen koncentrált üzemmódba, amikor komolynak kell maradni. Ezt az alapfeszültséget aztán átültettem Jenő karakterébe is, aki visszafogott, talán még el is fojtja valódi énjét. Az is egy átfedés lehet köztem és a szerep között, hogy hármunk közül valóban én vagyok a legkisebb. Ezek a srácok öt éve már a pályán vannak, szakmailag bizonyos értelemben mindenképp felnézek rájuk, ami referencia lehet a karakterhez is. 

 

Május 22-én az előadás a Nemzeti Színházba utazik. Számotokra, vagy esetleg nézői szemmel változtatni fog bármit ez a tény az előadás hangulatán? 

 

I.R.:

Számomra ez egy speciális helyzet lesz a helyszíne miatt. Én az elmúlt két-három évemet abban a színházban töltöttem, egyetemi hallgatóként másodéves koromtól játszottam ott kisebb szerepeket az osztálytársaimmal együtt. A mi osztályunk a duális képzésünk során Kaposvár mellett sok időt töltött el a Nemzeti Színházban. Ez lesz az első olyan munkám, ami ettől a közegtől független és bekerül ebbe a térbe. Számomra mindenképp lesz ettől egy különleges íze ennek az alkalomnak.

K.T.:

Számomra nem igazán lesz más érzés amiatt, mert nem Fehérváron játsszuk.
Szerintem egy színész bármelyik színházba megy, hazamegy. Sokszor látom, amikor valaki bejön hátul a színházba, aki nem ismeri ezt a közeget, annak nagyon idegen, elveszik benne. Jönnek-mennek az emberek, mindenki kellékekkel futkos, jelmezben vannak, a színészek szöveget mondanak fel maguknak, közben mikroportot vesznek fel. Egy külsős személynek ez egy furcsa környezet, nem tudják, hogyan kell benne viselkedni, meg vannak illetődve. Egy színész bármelyik színházba bemegy, otthon van. Akkor is, ha korábban nem járt még ott, egy perc alatt megtalálja a közös hangot mindenkivel. Így érzek én is, amikor máshol játszunk, bárhova megyek, hazamegyek. 

I.K.:

Szerintem ami igazán emelkedetté teszi az előadást, az a története. Viszont nem hiszem, hogy ez helyspecifikus. Szerintem az, ami működik itt Fehérváron, működni fog a Nemzeti Színházban is.

I.R.:

Olyan szempontból azért érdekes a felvetés, hogy egy más közönség is látni fogja az előadást. Azok között, akik eljönnek Budapesten egy fehérvári vendégjátékra, azok között lesz egy olyan réteg, akik nem is “Vörösmartysok” és nem is “Nemzetisek”. Ahogy Krisztián is mondta az elején, nekem is biztosan lesz több barátom, akik most fogják megnézni, mert nem volt lehetőségük eddig leutazni Székesfehérvárra. Nagyon kíváncsi vagyok az ő reakcióikra, hogy abból a problémafelvetésből, amit a rendező, Szikora János felvázolt az előadásban a szétszakadt Magyarországról, hogyan fog számukra realizálódni.

I.K.:

Ebben valóban igazad van, minden színháznak van egy sajátos közönsége. Mi azért már ismerjük a nézői bázist Székesfehérváron, amikor pedig elutazunk egy előadással, akkor azt egy újfajta közeg látja. Kíváncsian várjuk, hogy fogja fogadni a Nemzeti Színház közönsége a produkciót.

Szerző: Kozma Botond