Mennyből a kuckó - A HEROSZ Állatotthon és a Vörösmarty Színház közös kampánya - GALÉRIA

2024. 12. 06.

A Vörösmarty Színház és a székesfehérvári HEROSZ Állatotthon közös karácsonyi kampányt indít, Mennyből a kuckó! címmel. A közös mentorprogram keretében a teátrum színművészei segítségítenek a menhely állatainak új gazdikat és egy szerető otthont találni karácsonyra.

A kampány során 12 színész lett a mentora egy-egy kutyának vagy macskának, akik az örökbefogadók jelentkezéséig ideiglenesen nevükre is veszik az elárvult állatokat. A naponta jelentkező videósorozatban egy-egy kiskedvencet mutat be a teátrum a közösségi média felületein, akiknek jár már egy szerető család. Ezekben a videókban megismerhetjük az állatok történetét és jellemüket is, illetve, hogy milyen otthon lenne számukra ideális.

Az ideiglenes művész-keresztszülőkről és a mentorált négylábúakról fotósorozat is készült, melyet egy 2025. évi falinaptár formájában is kiad a Vörösmarty Színház.

A kezdeményezésben a Vörösmarty Színház színművészei közül részt vesz:
Gáspár Sándor, aki Lencsi cica pótapukája;

 

Varga Mária, aki a Kála Baba nevű elegáns megjelenésű cicának szeretne új gazdit találni;

 

Trokán Péter, aki Marcell kutyust ajánlja;

 

Kiss Diána Magdolna, aki Orwell kutyával barátkozott össze;

 

Krisztik Csaba, aki Luncsi macska pártfogója;

 

Decsi Edit, aki Plezsi cica keresztanyukája;

 

Sághy Tamás, aki Lee kutyát vette nevére;

 

Ballér Bianka, aki Dakota kutyus mentora lett;

 

Keller János, aki Bogyó kutyát ajánlja örökbefogadásra;

 

Ladányi Júlia, aki Pizza cicussal kampányol;

 

Rovó Tamás, aki Szuszu mentor szülője;

 

valamint Kerkay Rita, aki Bíbor kutyusnak szeretne otthont találni.

 

A Mennyből a kuckó naponta megjelenő videóit itt lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/playlist?list=PLmJHrmr0bylNMr7G6H3wAZ3x3YQgIxsg6 

(Videó: Burkus D. Egon)

(Fotó: Kiss László)

 

Akinek megtetszik az adott kutya vagy cica, a HEROSZ Állatotthont felkeresve tud vele személyesen találkozni és akár azonnal örökbe tudja fogadni. 

Az örökbefogadás menete:

Az állatotthon facebook oldalán közvetlenül (https://www.facebook.com/fehervariallatotthon), vagy a 30/9858309-es telefonszámon lehet időpontot foglalni.

Az örökbefogadáshoz személyi igazolvány, és lakcímkártya szükséges.

A kutyák, és a felnőtt macskák mind azonnal elvihetők végleges szerződéssel, az adomány kifizetése után.

 

Reméljük, hogy mindegyik imádnivaló kutya és macska szerető otthonra lel karácsonyig, valamint, hogy az adventi időszakban kicsiknek és nagyoknak is sok örömet okoznak majd a bemutatott házikedvencek!