A Magyar Színházi Társaság színházvezetési kérdésekre fókuszáló beszélgetéssorozata, a Csináljunk színházat! második alkalmának vendége volt Szikora János, színházunk igazgatója. Itt nem csupán a rendszerváltás időszakának élményeit idézték fel, de azok máig ható financiális és morális következményeit is összegezték.

Szikora János – bár a büfékben szerzett élményeit is fel-felidézte – elsősorban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pozíciójából adott betekintést a jelenlegi helyzetbe. Például abba, hogy vannak színházzal rendelkező vidéki városok, ahol van elképzelés arról, milyen színházat szeretnének, és ehhez keresik a megfelelő vezetőt, és vannak olyanok is, ahol stratégia híján írnak ki egy pályázatot, és vagy az nyer, aki számukra szimpatikus, vagy az, aki a legügyesebben lobbizik a pozícióért. Ám a nyertesnek, legyen az bármilyen város, nincs könnyű dolga, hiszen ahogy Szikora fogalmazott: „amikor az ember színházigazgatónak jelentkezik, nagyon sokszor – magamat is beleértve – nem gondol bele, hogy az élete java részét olyan egzisztenciális problémák megoldásával kell töltenie, amit ha jól csinál, jó lesz a színháza, ha nem, akkor nem”. Az igazgató úgy vélte, ezeknek az egzisztenciális problémáknak, a bérkérdésnek a megoldása a legnagyobb kérdése és kihívása annak, hogy a mai intézményes színházi rendszer tovább él-e. „Nem művészeti kérdés. Mi hajlamosak vagyunk művészetről beszélni, és csodálkozunk, ha tönkremegy vagy összeomlik egy színház. Azért omlik össze, mert akiknek ezt ki kellene szolgálni, azok elmenekülnek a színházból” – tette hozzá racionálisan.

A Csináljunk színházat! második beszélgetésének végére egyértelművé válhatott: a művészeti és gazdasági döntések kölcsönösen hatnak egymásra, a pénzhiányból morális problémák és minőségromlás egyaránt fakadhat.

Csizmadia Tibor, a beszélgetéssorozat ötletgazdája és állandó moderátora beszélgetőtársai a Fuga pódiumán Szikora János mellett Marschall Miklós közgazdász és Zsótér Sándor rendező volt.

forrás/fotó: Papageno