Nyolc év után elhagyja Székesfehérvárt Lábodi Ádám színművész, aki a főiskola után rögtön a Vörösmarty Színház társulatának tagja lett. Meghatározónak tartja az elmúlt időszakot, most azonban új feladatokra szeretne koncentrálni. A jövő évadot már Szombathelyen kezdi a Weöres Sándor Színházban.
Ebben a döntésben mennyire játszott szerepet az, hogy az elmúlt időszakban talán több idő volt gondolkodni a jövőről is?
Nekem a karantén sok szempontból nagyon jól jött, és ezért a kijelentésért egyúttal szeretnék is elnézést kérni azoktól, akiknek a családjában ugyanez az időszak, tragédiát okozott bármilyen formában is. Azt éreztem, hogy az elmúlt egy-két évben kezdek egy picit elfáradni, befásulni, robottá válni, aki reggel fölkel, beül a kocsiba, próbál, este játszik, majd beül a kocsiba és vagy haza megy, vagy egy másik városba, ahol másnap lesz előadása. Tulajdonképpen az az érzésem, hogy amióta fölvettek a főiskolára 2007-ben, azóta meg sem állok. Ez nem nyavalygás, de egyszerűen el kell fogadni, hogy az embernek időnként kimerülnek a tartalékai. Ebben a kényszerpihenőben volt időm újra azon gondolkodni, hogy miért is vagyok én színész, mit várok ettől, hova szeretnék a szakmámban eljutni. A hétköznapok pörgésében ezek a lényegi kérdések gyakran elsikkadnak, mert az ember csak megy előre, teljesít, folyamatos készenléti állapotban van. Biztosan ez a helyzet is közrejátszott ebben a döntésben, hogy erre jutottam, de nem gondolom, hogy a karanténhelyzet miatt szerződök el.
Miért épp Szombathely?
Az elmúlt két évben részt vettem ott két olyan munkában, amelyben nagyon jól éreztem magamat. Megszerettem azt a társulatot, kíváncsi vagyok rájuk. Sajnos vidéken és Budapesten is egyre kevesebb az olyan hely, amely azt a színház-eszményt képviseli, amit a Kaposvári Egyetemen tanultam. Ha valahol, akkor Szombathelyen Jordán Tamás személye, és az ő szellemisége garancia lehet arra, hogy továbbra is olyan színházat csinálhassak, amelyre szívesen rááldozom az életemet.
Koronázási szertartásjáték
Mit viszel magaddal a fehérvári színházból?
A felnőtt színész életem eddig ebben a színházban zajlott. Nagy kihívás volt huszonöt évesen megérkezni ebbe a társulatba. Azt hiszem, nem vagyok könnyű ember. Megvannak a magam hülyeségei, voltak konfliktusaim, de ezek mind a munkáról szóltak. És szükségesek voltak. Szerettem volna, hogy megértsék, elfogadják a gondolkodásom, és közben én is próbáltam tanulni, figyelni és ellesni mindent, amit "szakmának" hívnak. Azt gondolom, hogy ez sikerült! Sok szép feladatot kaptam, és nem tudok elég hálás lenni a Vörösmarty Színháznak, amiért olyan színészt nevelt belőlem a pályám elején, amilyen most éppen vagyok. Ezzel az alappal bátran mehetek bárhová. Minden búcsúzás nehéz, főleg ennyi év nyomot hagy, de ahogy velem bántak Fehérváron, mind a vezetés, mind a kollégáim, mind a nézők, azt nem tudom és nem is akarom elfelejteni. Az Aranyalma-díjat pedig a legfontosabbnak tartom, amit eddig kaptam, mert úgy érzem megalkuvás nélkül tudtam kivívni a nézők elismerését. Azok a barátságok, az a szakmai közösség, ami a fehérvári társulatot összetartja, nem múlik el. A tapasztalataimat viszem magammal Szombathelyre és mindenhová, ahová ezután megyek. Így pakolódnak rétegek az emberre. Szakmánk része, hogy az ember egyszer csak fogja magát és továbbáll. Zsivány élet! De ne nyugodjon meg senki, biztos, hogy vissza fogok járni előadásokat nézni! Ha másért nem, hát bosszankodni, hogy már megint rossz döntést hoztam, mert rengeteg jó előadásból maradtam ki. Viccet félre téve, a színházzal, a munkahelyemmel szemben tiszta a lelkiismeretem és elég hosszú időt töltöttem el itt ahhoz, hogy ez nagy eredmény legyen.
Trianon próbán/Fotó/Tóth
Mi lesz a szerepeiddel? Hiszen több előadás elmaradt, amit majd a következő évadban pótol a színház.
Egy ilyen helyzet mindig komoly egyeztetéseket kíván a színházaktól, hiszen már leszerződtem Szombathelyre, ahol nyáron megkezdődnek a következő évad bemutatóinak a próbái. Ezzel együtt én azt mondtam Szikora Jánosnak, hogy részemről elvi akadálya nincs annak, hogy akár a Trianonban, akár az Az a szép, fényes napban, vagy a Bűn és bűnhődésben - amelyekből még maradt pótolnivaló - eljátsszam a szerepeimet. A lehetőségeket pedig még meglátjuk, most még sok bizonytalanság van, hiszen azt sem tudjuk, hogy ősszel elindulhatnak-e az előadások a színházakban.
