"Hiszek abban, hogy sohasem véletlen az, hogy mikor kinek mi adatik meg, többször megtapasztaltam már a gondviselést" – mondta Závodszky Noémi, akivel telefonon beszélt az fmc.hu munkatársa. A háttérben ott szuszogott a néhány hetes kisbaba. - László-Takács Krisztina interjúja.

Egy éve nálunk jelent meg a színművésszel egy interjú, amelyben pályája mellett az anyai hivatásról is beszélgettünk. Pontosabban arról, hogy mennyire vágyik rá, de eddig sajnos a szülői szerep nem adatott meg. Aztán egy júliusi napon megcsörrent a telefon…

Megérlelt szerep ez, hiszen évek óta készülsz rá.

Nagyon régóta szerettünk volna gyermeket, 2012-ben majdnem szülők lettünk, de végül sajnos nem úgy alakult. Utána talán túlságosan is rágörcsöltem erre a témára, nagyon szerettem volna, ráadásul semmilyen egészségügyi akadálya nem volt, hogy gyermekünk legyen, mégsem hozta így az élet.

Sok mindent összegezve eljutottunk odáig, hogy elindítottuk az örökbefogadást, mert számunkra ez a lépés volt a megnyugtató. Hála istennek, hogy a Fejér megyei TEGYESZ-nél segítőkész emberekkel találkoztunk, és a kötelező köröket végig járva szépen várakoztunk a sorunkra.

Miből álltak ezek a körök?

Rendszeresen jöttek hozzánk környezettanulmányra, kötelező volt elvégezni egy tanfolyamot, pszichológiai és orvosi vizsgálatokon kellett megfelelnünk, hogy alkalmasak lehessünk a szülői feladatokra. Azóta is úgy érzem, hogy ez a tanfolyam minden szülő javára válhatna, mert csodálatosan készít fel a gyermekvállalásra. Meglepő volt számomra, hogy milyen sokan vagyunk ott, hogy milyen sokan szeretnének kisbabát.

Öt év hosszú idő, főleg a bizonytalanság miatt: az ember nem tudja, hogy mikor kapja azt a bizonyos telefonhívást, amire a legjobban vágyik.

Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot azokkal a csoporttársakkal, akikkel együtt végeztük el a szülőképzőt, és akik ugyanúgy várták a hozzájuk kerülő gyermeket. Voltak, akik közben szülővé válhattak, megosztották a fotóikat. Erősítettük egymást, de ennek ellenére voltak nagyon mélypontok számomra, amikor majdnem feladtam.

Két éve volt egy időszak, amikor végig gondoltam, hogy mi van, ha azt hozza az élet, hogy nem lesz gyerekem, és eljutottam odáig, hogy el tudtam engedni, és azt tudtam mondani, hogy rábízom a sorsra, rendben, legyen meg a te akaratod.
2020 egyébként is különleges év, hiszen idén semmi sem volt kiszámítható, sokan már ezt az általános közérzetet is nehezen viselték.

Igen, sokaknak megváltozott az élete, sajnos vannak, akik emiatt nehezebb helyzetbe kerültek. Annak ellenére, hogy színészként, előadóként igencsak megéreztem a járvány okozta korlátozásokat, a mi életünkben ez az év hozta a legnagyobb pozitív fordulatot. Megadatott például, hogy az önálló estemet év elején Budapesten is játszhattam.

Régi álmunk valósult meg, amikor sikerült eladnunk a lakásunkat, és családi házba költöztünk. Elkezdtük a házat otthonná varázsolni, amikor nyár közepén jött a telefon, hogy született egy kislány, akinek mi lehetünk a szülei. Három napot kaptunk, hogy beszerezzünk minden papírt, és berendezzük a babaszobát.

Ez az, amire mások hónapokat szánnak, mert megvan a kilenc hónap előnyük.

A gondolataimat teljesen lekötötte a házunk felújítása, berendezése, időm sem volt túlagyalni a dolgot, így aztán mindenféle fölösleges dolog megvásárlása nélkül, a lényegre koncentrálva végül sikerült teljesíteni az elvárásokat. Csak azt vettük meg, ami fontos, miközben a szükséges papírokat is beszereztük.

Érdekes, hogy már a többéves várakozás során kezdett bennem kialakulni az anyai ösztön. Érzem, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott a baba is, mert hamar összhangba kerültünk. Nem mondom, hogy nem lenne jó éjszaka többet aludni, de nekem minden nehézség ellenére ez óriási boldogság!

Azt már megtudtuk, hogy kislányotok lett, a nevét viszont még nem árultad el…

A Blanka név már évek óta felmerült bennünk, így most egyértelmű volt a választás. Érdekes a jelentése is: fényes, ragyogó, fehér.

Hiszek abban, hogy ez a kis lélek minket választott szüleinek, és ezt az utat találta meg, hogy hozzánk eljusson. Ezért nagyon hálás vagyok az édesanyjának, mert ő segített minket ehhez a fantasztikus feladathoz! Úgy alakult, hogy nyílt örökbefogadás lett: találkoztunk a vér szerinti anyával, aki kifejezetten számunkra mondott le a kisbabájáról. Láttam rajta, hogy hihetetlenül megnyugtató volt neki, hogy érezte, jó helyre került a gyermek.

Nehéz elképzelni, hogy milyen az, amikor az ember néhány másodperc alatt lesz anya. Hogyan élted ezt meg?

Nagyon nehéz ezt megfogalmazni. A férjemmel együtt úgy álltunk bele ebbe a történetbe, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna.

És túl a várakozás nehézségein Blankának a kis szuszogása, ahogy rám néz, az egész lénye mindenért kárpótol! Érdekes, egy ideje már éreztük a férjemmel, hogy kislányunk lesz.
Mennyire bonyolítja meg egy újdonsült szülő életét az, hogy a csecsemőkorú gyermeke örökbefogadott?

Egyrészt a hivatalos ügyintés nem egyszerű egy kis csecsemővel, akinek ugyanúgy kell kivárni a több órás sort a hivatalban, mint nekem, hiszen a hivatalos okmányokhoz kell a gyermek fotója is. Nyilván egy néhány hetes gyermek esetében, aki három óránként eszik, ez nem egyszerű feladat. A legnagyobb nehézség azonban nem ez volt.

A magyar jog szerint a vér szerinti anyának az örökbefogadástól számított időponttól hat hete van arra, hogy meggondolja magát. Az a hat hét pokoli nehéz volt!
Az első két hét szinte elrepült a sok-sok teendővel, de aztán egyre nehezebben telt az idő. Amikor az utolsó néhány napon megcsörrent a telefonom, gyomorgörccsel vettem fel, meg sem mertem nézni, hogy ki hív. Addigra már nagyon erős kötődés alakult ki köztünk, már úgy éltünk, mint egy család. El sem tudtam képzelni, hogy ennek vége legyen.

Van arra lehetőség, hogy a gyermek megismerje a vér szerinti szüleit?

A gyerek érdekében azt tanácsolták nekünk, hogy szépen, fokozatosan kell vele úgy kommunikálni, mire közösségbe megy, tudja, nem én vagyok a vér szerinti anyukája. Nagyon fontos, hogy ne mástól tudja meg, hanem tőlünk.

Ilyen esetben a család is egy kicsit más megvilágításba kerülhet.

Bár Blankát nem én szültem, az első pillanattól megvan az az érzés, mintha a saját gyermekem lenne.

Számomra ez megmagyarázhatatlan, ahogy az is, amikor hazahoztuk egy hetesen, az első éjszaka kinyitotta a szemét és rám nézett, a saját tekintetem láttam benne.
Nyilván nem akarom belemagyarázni, de a gyerekkori fotóim alapján már mások is véltek hasonlóságot felfedezni a tekintetünkben.

Hallottam, de eddig nem akartam elhinni, hogy a gyerekek sokszor hasonlítanak az örökbefogadó szülőre. Nekem a család elsősorban a lélekszintű összekapcsolódást jelenti. Már elkezdtem készíteni neki egy babanaplót, amely innentől kezdve a családunk története is.

forrás/László-Takács Krisztina/fmc.hu

fotó/Závodszky Noémi és családja