A Veszprém-Balaton Filmpiknik nyitónapján Bagota Béla első nagyjátékfilmjét, a Valant vetítették veszprémi Szentháromság-téren. A lélektani krimi főszereplője a Jászai Mari-díjas Krisztik Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze a vehir.hu-val osztotta meg a filmmel kapcsolatos gondolatait, forgatási élményeit, de beszélt félelmekről, sőt, még az apaságról is…
A filmben egy rendőrként dolgozó férfit játszik, aki cipeli magával feldolgozatlan gyerekkori traumáit, minthogy a romániai forradalom káoszában eltűnt Juli, a húga. Az eltűnés után huszonkét évvel holttestet találnak a környéken, így Péter a rendőr-báty visszatér szülővárosába Valan-ba, hogy pontot tegyen az ügy végére. A Pétert játszó Krisztik Csabának ez volt élete első filmfőszerepe, egy kritika pedig így írt róla:
„Színészi fronton mindenki remek teljesítményt nyújt, de Krisztik Csaba viszi a hátán a művet”.
Hogy milyen izgalmakkal vágott bele a forgatásba, arról így vallott: „Egy színésznél kifejezetten jó, ha kétségekkel bír saját magával kapcsolatban, hiszen jóval szélesebb körben képes vizsgálni azt, amire készül, máskülönben nem látna tisztán a magabiztosságtól. Úgy is mondhatnám, hogy a kétségek valahol szakmai követelmények, persze egy bizonyos szint után muszáj kordában tartani azokat. Amikor kiderült, hogy én játszom a Valan főszerepét, akkor inkább az ismeretlentől való félelem lett úrrá rajtam. De amikor elkezdődött a forgatás, és láttam milyen jó csapat jött össze, akkor már nem a kétségekkel törődtem, sokkal inkább a feladattal; a szorongás nagy részét pedig megpróbáltam beépíteni a karakterbe, ami egyébként Péterben van. Ezek magyarázzák az agresszióját és a világhoz való hozzáállását, a szocializálódni képtelen ember körvonalait.”
Kíváncsiak voltunk, vajon hol találkozik a színművész Krisztik Csaba és az általa megformált Péter karaktere: „Amikor megkaptam a film rendezőjétől, Bagota Bélától a részletes karakterleírást, az volt az első gondolatom, hogy nekem ezt mindenképpen el kell játszanom. Olyan érzésem volt, mintha a színészi karakteremre íródott volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy a karakter jegyei rám húzhatók, hanem, hogy a színészi karakteremre abszolút ráismertem. Emellett azért találtam néhány azonosságot a személyem és a figura között: alacsony, szőke, kékszemű, jó fizikumú, és hirtelen haragú.”
Csaba mesélt a filmforgatással kapcsolatos izgalmakról is: „Az egyik legnagyobb akadály az éjszakák és a nappalok váltakozása volt, hiszen minden napszakban forgattunk, de egy idő után nem hogy a napot, de a napszakot sem tudtam már követni. Aztán rájöttem, hogy az a lelkiállapot, ami ehhez a fajta munkához szükségeltetik – és, hogy már az időérzékemet is elvesztettem - az jól jöhet a karakter felépítéséhez, ahhoz az agyi lüktetéshez, és a fáradt állapothoz amibe Péter kerül, ahhoz a traumatizált személyiséghez, amibe gyerekkorába bezárták.”
A film kapcsán eszünkbe juthat egy személyiséget romboló, kapcsolatokat felborító jelenség, a kibeszéletlenség. A színművész elmondta: „Nagyon dolgozom azzal, hogy ne legyen körülöttem vagy bennem kibeszéletlenség, de főként amióta családom van, igyekszünk a feleségemmel úgy felépíteni a dolgokat, hogy ne maradjon semmi, ami aztán elburjánzik, és esetleg kezelhetetlen útra téved. Anno megtapasztaltam ennek a mérgező részét, így amikor megéreztem a kártékonyságát, próbáltam tenni ellene. Azóta megnyugtató, hogy ezt felmutathatom magamnak. Ami a filmet illeti, Péter karakteréhez párosul egyfajta szégyenérzet is, amit objektíven nem lehet megítélni és ez a szégyenérzet kitörölhetetlen. Ez majd sokfelé sodorja Pétert.”
A Valan olyan témákat is felszínre hoz, mint a gyerekkereskedelem vagy a prostitúció. A kérdésünkre, minthogy a játék hitelességéhez mennyit adott hozzá, hogy a színművész kétgyermekes családapa a következőket mondta: „Biztos vagyok benne, hogy hozzáadott. Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia az élete során, hiszen remek érzés apának lenni. Érdekes, hogy miként változik meg ettől az ember élete és világlátása. Valamilyen szinten biztos, hogy hozzátettek nem csupán a filmhez, de a színészi fejlődésemhez is. Én úgy éltem meg a lányom jövetelét, mintha nekem is új életem kezdődött volna. Gyökerestül megváltozott az életem, máshová kerültek a fókuszok, más a fontossági sorrend, az éjszakák, a nappalok, a szabadidő... Minden más lett, ami egyszerre szomorú is, hiszen egy fiatalkor lezárásaként is értelmezhetjük ezt, és óhatatlanul megváltoztatja az ember személyiségét. Mivel a munkám során a saját érzelmeimből és gondolataimból táplálkozom, így a színpadi és filmes teljesítményemre is kihat az apaság.”
forrás/Szabó Eszter/vehir.hu
