A Deszkavízió Sztárstaféta című interjúsorozatának legújabb vendége Tóth Ildikó volt. Tőle  Varga Izabella ezt kérdezte: készült-e zakuszka az idén, s ha igen, kaphat-e egy üveggel? - Steindl Gabriella interjúja

Színházi és filmes szerepei kapcsán számos elismerésben részesült már a közkedvelt színésznő, ezek mellé kapta meg idén a Magyarország Kiváló Művésze Díjat. Tóth Ildikóval a színházakat érintő korlátozó intézkedések bevezetése után beszélgettünk, ezért más téma is szóba került a szakmán kívül.

Rovatunk előző alanya Varga Izabella volt, aki téged kérdezett: készült-e zakuszka az idén, s ha igen, kaphat-e egy üveggel?

Készült és természetesen kaphat.

Akkor már csak azt tisztázzuk, hogy mi az a zakuszka?

Egy nagyon finom és tápláló zöldségekből készült, lekvárhoz hasonlítható krémszerű étel, csak nem édes. Többféle zöldséget, – padlizsán, paradicsom, paprika, kápia, hagyma – szabad tűzön kell sütni, utána a héját leszedni és az egészet ledarálni. Aztán dinsztelt hagymával, olajjal és paradicsompürével 3-4 órán át, sűrűn kevergetve összefőzni. Amikor elkészül, üvegbe töltjük. Ha már egyszer nekiállunk, akkor mindig nagyobb adagot csinálunk. A szabad tűzön sütéstől pikáns, füstös íze lesz, nagyon finom pirítósra kenve. A férjem (Domokos László színész – A szerk.) otthonról hozta a receptet, ők a Hargitán mindig úgy mentek neki a télnek, hogy szeptemberben feltankolták a kamrát.

Honnan tud Iza arról, hogy tőled lehet ilyet kérni?

Lacival együtt játszanak a sorozatban, nagyon jóban vagyunk, voltak is nálunk Erdélyben, kóstolta már, ezek szerint ízlett nekik.

Tóth Ildikó A Vágy nevű villamos című előadásban

Szeretsz főzni?

Nem, sőt úgyis mondhatnám, hogy utálok. De nagy mázlista vagyok, Laci nagyon jól főz, ő ebben teljesen ki tud teljesedni. Szerintem pályát tévesztett, nem szimplán jól főz, hanem elképesztően. Amikor összejöttünk, nagyon hamar, felszólítás nélkül kihátráltam a konyhából. Kiskukta vagyok, ha minden kötél szakad, akkor mellettem sem hal éhen a család, de hagyom, hogy érvényesüljön. (nevet)

A belvárosban laktatok sokáig, nemrég azonban kiköltöztetek a fővárosból. Neked vagy Lacinak volt ez fontos?

Mindketten vidékiek vagyunk, hamar egyetértettünk ebben a kérdésben. Szerencsénk is volt, valahogy minden jól összejött, gyorsan találtunk telket és az építkezés is komolyabb nehézségek nélkül lezajlott. Mániákus kertes vagyok, most végre van sajátom. Konyhakertem sajnos nincsen, azt a színház mellett nem lehet becsülettel csinálni, a zöldségek nem tudják megvárni a premiert. Nem tudom pontosan megfogalmazni, talán a Föld energia az, ami engem rendbe tesz. Nemcsak az agyamnak jó, a testemnek, lelkemnek is. A kerti munkák közben jönnek a legjobb ötleteim, világmegváltó gondolataim, akár egy szerephez is. Mindig van mit ültetni, gondozni, engem ez feltölt, kikapcsol.

17 éves a fiad. Ő milyen irányba tart?

Nagyon nyitott, sok minden érdekli. Gitározik, zenét szerez, fotózik, videót vág, és nagyon érdekli a matematika.

A színpad lehetősége kizárva?

Úgy tűnik, az nem érdekli egyáltalán. De mivel nálam is viszonylag későn jött, – nem úgy voltam vele, mint a kollégáim többsége, hogy már az óvodában verseket szavaltam – benne is ott lehet bújtatottan. A művészi hajlam vagy érzék megvan, aztán majd meglátjuk.

Ha téged kérdezne most, le vagy rábeszélnéd a színházra?

Lebeszélni semmiről nem szeretném, de talán rá sem. Ha valami felé nagyon menni akar, akkor arról úgysem lehet lebeszélni. Engem se lehetett, pedig nálam semmi nem szólt mellette. Se a hátterem, se a családi körülményeim, semmi jel nem mutatott arra, hogy színész leszek, ki is röhögtek mindenhol. A kétségbeesés, a bizonytalanság, a kíváncsiság, ami minden kamaszban ott van, az nála is megvan, és ehhez még pluszban adódik a jelenlegi helyzet, szóval ebben az időszakban szerintem a művészet kifejezetten mankó tud lenni. Mégiscsak az önkifejezésnek egy bizonyos része.

Nálad mitől jött a szikra, hogy színész legyél?

Fogalmam sincs, nem lehet tetten érni, vagy körülírni, nem köthető egy bizonyos eseményhez vagy időponthoz. Egyszer csak ott volt. Kamaszkoromban én is tele voltam mindenféle szorongással, bizonytalansággal, mint minden kortársam, és még egy szerető családban is, ahol jelen van a bizalom, ott is van egy olyan korszaka az embernek, amikor nem tudja és nem is akarja a szüleivel megbeszélni a dolgait. S ha nincs kivel, akkor jön a fantázia és a képzelet. Könyvek, filmek, zenék. Valahogy így rakódott össze, hogy színészként egy ember rengeteg minden lehet, nem kell választani.

Innentől minden ment gördülékenyen?

Nem, nem ment elsőre. Anyukám féltett a szakmától, és a kedvéért beírtam a pécsi egyetemet is, ahova felvettek. Próbálkoztam ismét, de vidéki lányként nem volt egyszerű akkoriban tájékozódni a szakmában, és kapcsolataim sem voltak. Mikor megtudtam, hogy van a Nemzeti Színháznak Stúdiója, oda jelentkeztem és felvettek. Csodálatos mestereim voltak: Bodnár Sándor, Montágh Imre, nagyon sokat tanultam tőlük. Itt megerősödött az önbizalmam, ami erőt adott ahhoz, hogy harmadszorra is nekimenjek a felvételinek, és akkor sikerült.

Tóth Ildikó Derzsi Jánossal Az ember tragédiája 2.0 című előadásban

Több helyen játszottál, most Székesfehérváron vagy társulati tag. Jól érzed ott magad?

Ez a hatodik évadom, nagyon szeretem. Rengeteg olyan kollégám van, akikkel korábban már dolgoztunk máshol együtt, olyan, mintha hazajárnék. Szeretem, hogy értékes dolgok születnek, hogy minden műfajban jót kell csinálni. Azzal nehéz szembesülni, hogy a legmagasabb színvonalú előadást is „csak” 20-30 alkalommal játsszuk, óriási dolog, ha egy darab megéri az 50. előadást. Nem akarok nagy szavakat használni, de vidéken színésznek lenni misszió is.

Amikor Fehérvárra szerződtél, nem féltél, hogy elfelejtenek?

Nem mondom, hogy nem gondolkodtam el ezen, de nem ezzel a gondolattal feküdtem le esténként.

Nem felejtettek el, a Radnótiban a 10 című előadásban is játszol, amely nemcsak a nézőknek, a szakmának is nagy kedvence. Fontos neked ez az előadás?

Igen. Adél (Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója – A szerk.) hívott a darabba, és amikor elolvastam a szöveget, tudtam, hogy részt szeretnék benne venni, hogy ez egy olyan darab, ami megéri azt, hogy összeegyeztessem a fehérvári és egyéb munkáimmal. Nekem a 10 olyan, mint anno a Katonában az Ivanov vagy a Top Dogs volt. A művészet mégiscsak kommunikáció, megszületnek gondolatok, amiket szeretnénk a színpadon közölni. Ha ez nincs, akkor hiábavaló az egész. Az én színészi eskümben benne van a tanítás, a tanulás, az együtt gondolkodásra hívás. Hiú reményem van arra, hogyha egy előadás után legalább egyvalaki úgy megy ki, hogy a darab hatására valamit másképp akar és fog csinálni, már megérte az egész.

A 10 volt az utolsó előadás, amit játszhattál, a vírushelyzet miatt ismét bezártak a színházak. Lelkileg hogy éled ezt meg?

A próbák mennek tovább, egyelőre legalább ez megmaradt nekünk. Könyvhegyek állnak otthon, próbálom behozni a lemaradásomat, nyelvet tanulok, tornázom. Kihasználom, hogy van idő belemenni olyan hosszabb beszélgetésekbe is, amelyekre az állandó rohanás miatt nem mindig volt. És persze ott a kert, ami remélem, hogy ebben az időszakban is fel tud tölteni.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Takács Katival a Radnótiban, az Újszínházban, Tatabányán, és az Orlai Produkciónál is közös öltözőnk volt. Rossz, hogy nem találkozunk, és nem tudom kéthetente megkérdezni: hogy vagy Takikám?

forrás:SteindlGabriella/Deszkavízió