Kommunikációs munkatársunk ezúttal megtapasztalhatta, hogy milyen, ha ő a riportalany. Fejér-Erdélyi Terézt Kocsis Noémi kérdezte a kézműves világ rejtelmeiről.
Vannak emberek, akik bármibe is fognak, mindenhez olyan különleges, finom, szeretettel teli érzékkel nyúlnak. Ügyesen és sok hittel – s talán ennek köszönhetően lesznek sikeresek az életük több területén.
Fejér-Erdélyi Teréz sikeres riporter, négy csodás gyermek anyukája és egy igazán kreatív fehérvári kézműves márka, a Terkóc megalapítója. Terka horgolt állatkái, babái és táskái tényleg vidámságot csempésznek a hétköznapokba.
-Néhány éve még elfoglalt újságíró voltál, aztán a Vörösmarty Színház csapatának része lettél. Összefoglalva merre vitt az utad, hogy alakult az életed a közelmúltban?
-Mielőtt nyolc évre kiugrottam volna a munkaerőpiacról, újságíróként dolgoztam, aztán a Vörösmarty Színházban sajtósként. Megszülettek a gyerekek, szépen sorban. Kislányom születése után éreztem – 2015-ben -, hogy valamire még szükségem van a szokásos kisgyerekes elfoglaltságokon túl, plusz ilyenkor azért valahogy az emberben kialakul, hogy milyen jó lenne a gyerekeknek olyan dolgot adni, amit én készítettem. Aztán bevillant, hogy én réges-régen a horgolásban már eljutottam az első láncszemsorig, épp itt az ideje, hogy megtanuljam a soremelést, hátha össze tudok hozni a kislányomnak egy fejpántot…És jöttek a figurák, kisfiamnak saját maci, nyuszi, bárány stb., és mindig volt egy újabb ünnep, egy újabb cél. 2017-ben megszülettek a legkisebbek (egy kisfiú és egy kislány), akikkel születésük előtt két hónapig kórházban voltam. Itt aztán fejleszthettem magam kedvemre, így ők már olyan rongyit, mókakockát, kisbarátot kaptak, ami nem hobbiszintű munka volt.
-Miért pont a horgolás? Mi szólított meg benne annyira, hogy később egy saját brandet fejlessz belőle?
-Valamiért gyerekkoromból ez a kézimunka volt az, amiből annyi megmaradt, hogy meg kéne ugrani azt a soremelést. Akkor még volt egy szuper fonalbolt Fehérváron, ahol nagyon szívesen segítettek a fonal- és tűválasztásban. Tisztán emlékszem, hogy botorkáltam a hatalmas, fonalakkal tömött édenkertben, hogy akkor most mit válasszak, mi az, ami kicsi gyakorlással sikerélményt okozhat? A fonalas lány kezembe nyomott egy gyönyörű színátmenetes fonalat és egy horgolótűt – és annyit mondott, hogy készíts kezdésnek egy nagyikockás takarót a kislányodnak! Írd be a Youtube-on, hogy nagyikocka, és állj neki! És így is lett. Azóta is hurcolják a gyerekek ide-oda a házban… A horgolás amellett, hogy csodálatos munkák születhetnek meg általa, egy szuper kikapcsolódás, elvonulás, menekülés. Látni, ahogy egy hosszú szálból létrejön egy kész dolog, maga az alkotás. Az, hogy a kezeddel készítesz valamit, ami aztán örömet okoz másnak, maga a csoda. Felszabadító érzés kitalálni valamit, és akár több bontás után, de létrehozni. Hogy saját munkát adhatsz ajándékba, amiben éjszakáid vannak, az nagyon felemelő tud lenni. Ezt az örömöt szeretném átadni azoknak, akik beleszeretnek egy-egy babába, táskába, faliképbe, tárolóba. Amikor aztán egyre több visszajelzést kaptam, hogy tetszenek a termékek, úgy döntöttem, kezdjünk el nagyobban gondolkodni.
-Hogyan születnek meg a figuráid? Besegítenek-e például a gyerekek a kreatív fejlesztésbe? Ők mekkora inspirációt jelentenek a tervezésnél?
-Érdekes, hogy az elmúlt egy-két évben rátaláltam a vastagabb fonalakra, az újrahasznosított pamutfonalra, és elkezdtem autodidakta módon a táskakészítést megtanulni. Aztán kitaláltam egy új formát – ez lett a ZooCrollection -, ami már kifejezetten gyerekeknek készültek. A kicsik születésnapjára készítettem el a prototípusokat: egy rókát a kislányomnak és egy oroszlánt a kisfiamnak. Aztán elszabadult a fantáziám, és azóta már farkas, krokodil, egyszarvú és zebra is készült. A gyerekektől megkérdeztem, milyen állatot szeretnének, én meg addig ügyködtem, amíg nem sikerültek. Óriási inspiráció már a gyerekeim létezése is, hiszen látom, hogy mit szeretnek, tudom, mi a kedvenc színük, hogyan játszanak, így rájuk mintázhatom a babákat. Az új figurák, a Terkóc Haverok eredetileg karácsonyi ajándékok voltak a gyerekeknek, mert minden ünnepre kell, hogy készítsek valamit. Ez állandó megújulásra késztet, hiszen nem adhatom nekik kétszer ugyanazt. De a nagyfiam már rendelt tőlem nagyfiús övtáskát, hogy a kis motyóját beletegye, és ugyanúgy folyamatosan egyeztettünk a készítés alatt, mint ahogy a megrendelőkkel szoktam. Plusz a gyerekek a legjobb minőségellenőrök: ha a termékek bírják náluk a strapát, akkor másnál is.
-Kiknek szánod a Terkóc-termékeket? Van-e elképzelés a fejedben egy-egy darab megalkotásakor arról a személyről, aki majd azt a mindennapi életében viselni/használni fogja?
-Elsősorban olyan dolgokat készítek, amik nekem is tetszenek, amikbe én is bele tudok szeretni, amiket én is viselnék – ez mondjuk a táskák esetében különösen így van. Nagyon szeretem a laza, sportosan elegáns, vagy simán kényelmes dolgokat, és az sem árt, ha egy kis szőrme is kerül a táskákra, mert attól nagyon cukik tudnak lenni (engem ráadásul mindenfajta plüss érintése rendkívül megnyugtat, szóval egy játékbolt plüssrészlege nekem maga a kánaán). A táskákat olyan egyediségre törekvő nőknek szánom, akiknél fontos a praktikum, szeretik, ha egy tárgynak lelke van, szeretik az izgalmas kiegészítőket, és nem ijednek meg egy kis extremitástól sem.
-A babáknál általában van egy elképzelés, amihez hozzáadom a saját ötleteimet. Van egy alapbaba, az már a megrendelőtől függ – akár kisgyerek, akár felnőtt - , hogy milyen ruhát kap, milyen legyen a haja, legyen-e valamilyen kiegészítője. Van, aki hasonmás Havert kér, van, akinek az a fontos, hogy a kedvenc színe jelenjen meg az öltözékében. Kétféle Havert készítek, az egyik 0 éves kortól adható, mert tiszta pamut fonalból készül, horgolt a haja is, rágcsálható, megkóstolható. A másik is magas pamuttartalmú, pihepuha fonalból készül, de találtam egy gyártót, ahol újrahasznosított anyagot is tesznek a fonalba, ezért a nagyobb babák ebből készülnek. Fontosnak tartom a fenntarthatóságot, ezért is kerestem olyan fonalat, ami újrahasznosított, egyben magas minőségű. A cél az, hogy örömet okozzak, hogy ha egy baba kap egy Terkóc Havert, akkor ő tényleg a barátja legyen, hogy a rágcsálós korszaktól a suliig elkísérje (vagy még tovább).
-Hogyan lehet betörni a piacra egy vidéki fejlesztésű kézműves branddel, amikor az ország nagyjából ebben is fővárosközpontú?
-Talán az egyediség az, amivel be lehet törni. Nekem volt szerencsém a táskáimmal és a faliképekkel bemutatkozni az őszi Pici Piacon, itt, Székesfehérváron, ami óriási dolog volt. Rengeteget tanultam belőle, szóval azért itt is van lehetőség. Plusz a közösségi felületek, online kézműves boltok – akár nemzetközi szinten is – már gyakorlatilag megszűntették a távolságot, csak a szállítás kérdését kell megoldani, mert gyakorlatilag bárhonnan jöhet megrendelés. Szerintem itt elsősorban az a fontos, hogy az ember kellőképpen rugalmas legyen. Azt figyeltem meg egyébként, hogy Fehérváron és környékén az emberek szívesebben vásárolnak helyi kézművestől, szerencsére ez a kör már itt is egyre szélesebb.
-Mik a jövőbeni terveid? Vissza tudna-e még csábítani a média, a színház, a kommunikáció, a marketing?
-Tulajdonképpen most is párhuzamosan dolgozom. Amikor a kicsik elkezdték a bölcsit, visszamentem dolgozni a színházba, ott teljes munkaidőben vagyok. Aztán délután összeszedjük a gyerekeket, irány haza, kis szöszölés, esti rutin, majd amikor már mindenki alszik, beindul a fonalfeldolgozás. Ha kicsit összesűrűsödnek a megrendelések, akkor a család is megértőbb, amiért éjszaka és hétvégén is ügyködök, de azért az esti meseolvasást és puszit soha nem hagyom ki. Hogy a jövő mit hoz, az rejtély, főleg mostanában kiszámíthatatlan, de ez a szerelem örök marad.
-Kinek a fejében született meg az aranyos Terkóc név?
-A férjem találta ki, amikor az első babákat készítettem, és elkezdett mocorogni bennem, hogy lehet, errefelé is elindulhatnék. Ő nagyon szereti a szóvicceket, általában gyártja is azokat, úgyhogy adott volt, hogy a nevemet továbbfejlesztve kitalál valamit. Így lett ebből az egészből Terkóc.
forrás: Kocsis Noémi / teleelettel.hu