A karácsony ünnepi szokásai sok helyen nagyon hasonlóak, ugyanakkor minden családnak megvannak az évek során kialakult tradíciói, saját kis rítusai és szertartásai, amelyek személyes élménnyé varázsolják az ünnepet. Sorozatunkban a Vörösmarty Színház színészeit kérdezzük meg, hogy számukra mit jelent a karácsony, hogyan élik meg az év legmeghittebb napjait és milyen meghatározó emlékeket hoznak a múltból.

Gáspár Sándor megosztotta velünk legmeghatározóbb gyermekkori emlékét az ünnepekkel kapcsolatban és azt is, hogyan örökítette ezt tovább saját gyermekei számára.

 

Az évek alatt a karácsonyi szokások mindig változnak némileg. Számodra hogyan alakultak az ünnepi szokások?

A gyerekkorom óta a karácsony egy nagyon fontos ünnep a családom életében. Megvolt a szakrális emelkedettsége, és a meghitt családi ünnepi jellege is. Eleinte csak édesanyám, majd velem és a testvéremmel közösen jártunk az éjféli misére. 

Amikor családot alapítottam, természetes volt, hogy a szentestét szűk családi körben, illetve a testvérek családjaival kiegészülve töltöttük együtt. 

A szentestét azóta is ugyanúgy, a szűk körrel együtt töltjük. Másnap, karácsony napján a nagy család az én lakásomban gyűlik össze. Idén annyiban tér ez el csupán a hagyományoktól, hogy az ünnepi felkészülés rituáléját módosította a főpróbahét, tehát nem tudok annyira a szeretteim vágyába olvasni, mint ahogy korábban. Most majd hirtelen kell felkészülni lelkileg, szellemileg, például a karácsonyfát is jövő héten tudom csak beszerezni.

A családom, mivel ez nem először fordul elő, elnéző ezzel kapcsolatban. 

 

Van olyan meghatározó emléked, amely számodra varázslatossá tette a karácsony ünnepét?

Az egyik legmeghatározóbb élményem gyerekkoromban az volt, amikor szenteste délutánján alkonyatkor édesapám kihívott minket a folyosóra Szentesen. Egy olyan utcában laktunk, ahonnan pont ráláttunk a templomra. Sohasem felejtem el, ahogy az alkonyi fényekben összeállt bennem egy csodálatos kép, amelyet édesapám teremtett meg, amikor azt mondta: “Gyerekek odanézzetek, ott repül a Jézuska!” És komolyan mondom láttam, ahogy egy fény elrepült felettünk. Édesapámmal vissza is tértünk erre évekkel később és megbeszéltük. Elmondta, hogy addig hozott ki minket a házból, amíg édesanyám az ajándékokat a fa alá rejtette. Annyira akartuk ezt hinni akkor, hogy láttuk is a Jézuskát. 

Ugyanezt a trükköt szerettem volna én is a gyerekeimmel megismételni. Bár nem biztos, hogy elértem ugyanazt a hatást, de meg kell mondjam, csodálatos, ahogy a két gyermekem megteremtette és azóta is teljesen felnőttként kezeli a saját hitét. Amit gyerekkorukban kaptak, amit kamasz korukban képviseltek, azt most felnőttként a saját életük és tapasztalataik szűrőjén kersztül élik tovább.