A karácsony ünnepi szokásai sok helyen nagyon hasonlóak, ugyanakkor minden családnak megvannak az évek során kialakult tradíciói, saját kis rítusai és szertartásai, amelyek személyes élménnyé varázsolják az ünnepet. Sorozatunkban a Vörösmarty Színház színészeit kérdezzük meg, hogy számukra mit jelent a karácsony, hogyan élik meg az év legmeghittebb napjait és milyen meghatározó emlékeket hoznak a múltból.

Illatok, színek, fények, hangulatok és bensőséges érzelmek. Juhász Illés csupa meghitt, családias, csodaváró pillanatot idézett fel a karácsony kapcsán. 

Hogy mit jelent nekem a karácsony, mi nem hiányozhat és néhány élmény egy mondatban:

A karácsony nekem leginkább a hajnaltól egészben sülő pulyka egyedi illatát, a kislányaim (akik már nagyok) izgatott sertepertélését, a fenyőfa általuk anarchikus feldíszítését, a szaloncukrok bontogatását, az aprókezek készítette sütemények ízét jelenti. És még sok mást is: a kislányok egészheti feszültségét levezető rohangálását, olykor veszekedését, a szüleim lamentálását arról, hogy mennyit kell még sülnie a pulykának, hogy a melle is szépen átsüljön, miközben a combját fóliával védeni kell, nehogy elégjen... A gyerekek figyelmének mindenáron történő lekötését, míg húgom és feleségem édesanyámmal az ajándékcsomagolás papírzizgős, sutyorgós, ügyetlen férfikezemnek nem való műveletét végzik. A kislányruhák pörgőszoknyás, kopogós cipős, egyik lábról a másikra szökdécselős, fehérharisnyás, az állótükörben magukat nézegetős elégedett perceket. A koraesti félhomályt különlegessé varázsoló karácsonyfaégők zöld, kék, sárga, piros, kislányszemeket elbűvölő váltakozását. A kis kezek bizonytalanságával fémtálcán szállító pezsgős poharak koccanását és asztalra érkezésüket egy megnyugvó sóhaj kíséretében. Az istentelenül giccses karácsonyi daloknak a fenyő illatával egybeforró szentségét, amit vékonyka hangok néhol hamis csengése kísér. A szemekben kitárulkozó gyermeki rácsodálkozást. Az ajándékok fa alatt megbúvó, rénszarvasos, angyalkás csomagolópapíros sokaságát, amiket aztán pici ujjak kapkodással szakítanak cafatokra. A boldog “Ezt is, meg azt is hozott!” örömteli felkiáltásait. A gyerekpezsgős koccintáskor felnőttesen komolyan szemembe néző “Boldog karácsonyt apuci!” mondatokat. A hosszan sült ünnepi húsból éppen csak csipegető a “Köszönöm, nagyon finom volt. Felállhatok az asztaltól?” szokatlanul korai, udvarias hadarását, majd a hazafelé úton, az autóban kidőlő csöppségek egyenként ágyukig cipelését. A kabátot, sapkát, sálat csak ott levevő, félálomban pizsit rájuk adó óvatos mozdulatokkal betakargató, homlokukra puszit lehelő, az év legmeghittebb ünnepét így záró apai szív boldogságát.