A Balfácánt vacsorára! című bohózatot jól ismerheti a fehérvári közönség, hiszen nagy sikerrel játsszuk az előadást. Most egy kicsit más szemszögből beszélünk a darabról, ugyanis Egyed Attila a budapesti József Attila Színházban beugrott néhány előadás erejéig Cheval szerepére – erről kérdeztük.

Hogy kerültél be a József Attila Színház Balfácánt vacsorára című előadásába?

E. A.: Kilenc-tíz évvel ezelőtt Tatabányán Koltai Róbert megrendezte ezt a darabot, abban játszottam. (Koltai most, Valló Péter előadásában Francois-t alakítja.) Sajnos egészségügyi okok miatt Józsa Imrének pihennie kell, így amikor biztossá vált, hogy be kell ugrani helyette, Robinak eszébe jutottam erre a szerepre, és engem ajánlott.

Szívesen vállaltad?

E. A.: Persze! Cheval szerepe csinos kis epizódszerep, ahogy mondani szokták, csinos kis kabinet. Össze kellett kapnom rá magam, hiszen az évadkezdési nagy hajrában volt feladatom bőven az 56 csepp vér című musicalben, rögtön utána pedig a Három nővérben, de amikor megkeresett Nemcsák Károly, szívesen segítettem.

Hogy készülsz egy ilyen beugrásra?  

E. A.: Ez a Balfácán 18 éve van műsoron, az október 16-i volt a 375. előadásuk. Annyira szabadon játsszák, hogy nehezen követhető és megtanulható mind DVD-felvételről, mind a szövegkönyvből. Éppen ezért a beugrópróba előtt megkértem a rendezőasszisztenst, hogy tartsunk egy lejárópróbát, amivel végigvehetjük a jeleneteket.

Ez azt jelenti, hogy minden előadásban improvizálnak valamit a színészek?

E. A.: Igen, de egy ilyen huncut történet esetében belefér. Természetesen elmondják a szövegüket, de van, amit saját szavakkal, és amikor valaki egyet gondol, huncutkodik, ez nemcsak hogy belefér, hanem a közönség kifejezetten szereti.

Hogy érezted magad az előadásban? Megtaláltad a helyed?

E. A.: Az összes kolléga segítőkész volt, én pedig szokás szerint nagyon izgultam. Azt éreztem, hogy annyira a kisujjukban van az előadás minden egyes részlete, hogy engem ez zavarba hoz. Ráadásul a József Attila Színházban még nem játszottam, így fel kellett mérnem, mekkora hangerővel kell beszélnem, hogy érthető legyek, talán kicsit kimért voltam és lassú.

Többször vállaltál beugrást a pályád során. Van olyan izgalmas történeted, amit szívesen elmesélnél?

E. A.: A leghelyesebb történetem az, amikor Kecskeméten beugrottam egy János vitéz előadásba Strázsamester szerepére. Az előadás napjának reggelén szegény kollégám szájzárat kapott, nem tudott beszélni, engem kértek fel, hogy este színpadra lépjek helyette. Nem volt nagy feladat, egy egyoldalas monológot kellett megtanulnom, amit az előadás elején elmondok. Meg is tanultam a szöveget, felöltöztem huszárjelmezbe, be volt rendelve mellém parasztruhába a súgó. Megkérdeztem Zádori Laci barátomat, aki karmesterként vett részt az előadásban, hogy ennek a szerepnek van-e valami dala, ő azt mondta, hogy nincs, és nem kell beállnom a kórusba sem szólamot énekelni, csak a monológot kell elmondanom.

Este elmondtam a monológot, éreztem, hogy sikerrel túl vagyok rajta, még fel is néztem az igazgatói páholyba, mert ott ült a darab rendezője, felbólintottam neki. De azt kezdtem érzékelni, hogy a negyven ember, aki körülöttem állt a színpadon, egyszer csak elkezd koreográfiaszerűen hátrafele húzódni, hogy én maradjak elől. Én nem nagyon értettem, miért történik mindez, ott volt velem szemben a karmester, aki egyszer csak fogta a pálcát, és egy nagy mozdulattal beintett nekem egy dalkezdést, és amikor rájött, hogy mit mondott délelőtt, akkor a szája elé kapta a kezét és hangosan azt mondta, „jaj, bocs!” Így derült ki, hogy mégiscsak van egy dalom, amit innentől kezdve megpróbáltam elénekelni, de csak egy-egy szófoszlányt kaptam el a kollégáimtól. Se a dallamot, se a szöveget nem tudtam, de elénekeltem, illetve valamit üvöltöztem, persze szénné égtem a színpadon. A mai napig kacagunk ezen.

Mi a legnagyobb öröme a beugrásoknak?

E. A.: A beugrásnál az ember mindenre figyel, csak arra nem, hogy gyönyörű szerepíveket alkosson. De hogy ha még ebből is valamennyi sikerül, akkor nemcsak azt mondhatjuk, hogy túléltük, hanem hogy egész jó élmény volt. Szerencsére adódott számomra néhány ilyen alkalom is.

Egyed Attila legközelebb november 2-án játszik a Balfácán-előadásban. Partnerei: Kern András, Koltai Róbert, Vándor Éva, Krassy Renáta, Besenczi Árpád/Bozsó József, Ujréti László.

Józsa Imre az interjú megjelenése után sajnos elhunyt. Nyugodjon békében. 

A Balfácánt vacsorára c. előadás színlapja ITT megtekinthető.

Fotók: Kállai-Tóth Anett