Závodszky Noémi 1995 óta a Vörösmarty Színház tagja, változatos színházi szerepei mellett ismerhetjük a tévéképernyőről, és nem utolsósorban több nemzetközi sztár magyar hangjaként. Jelenlegi munkáiról, a mindennapjairól beszélgettünk vele, és arról, hogyan tud pihenni a rengeteg elfoglaltsága mellett.

Hogy értékeled a tavalyi évadodat?

Z. N.: Nagyon sűrű volt a 2015/2016-os évadom, egyik próbafolyamat a másikat követte, és egymástól teljesen különböző karaktereket alakítottam, így kimondottan élveztem a munkáimat. Színes skálán váltogatták egymást a szerepeim: volt komoly, vidám, zenés, mély, könnyű. A nyáron volt szerencsém játszani a Koronázási Szertartásjátékban, Ilona királynő lehettem, ami nagyon felemelő élmény volt.

Az idei évadban eddig két bemutatóm volt, az 56 csepp vér és a Carmen. Most próbáljuk a Pletykákat; plusz volt egy kávéházi bemutatónk – eleve a műfajt is nagyon szeretem, hálás feladat, nagyon tetszik a századforduló világa, az 1900-as évek elejének miliője, a finom humora, a kuplék. Öten játsszunk benne, Váradi Eszter Sára, Keller János, Juhász Illés és Tűzkő Sándor, nem átlagos a munka, mert mi csinálunk mindent, a súgástól az ügyelésig, a kellékek válogatásától a jelmezek kiválasztásáig. Februárban volt a bemutató, de a tervek szerint minden hónapban játsszuk majd.

A jelenlegi színházon kívüli munkáidról mesélj.

Z. N.: Az idei évadom úgy alakult, hogy az 56 csepp vér bemutatója után egy hosszabb szünet következett a színházban, de hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, mert ezalatt jutott idő külsős munkákra. Forgattam A mi kis falunk c. sorozatban, ahol egy kisebb karakterszerepem volt, de nagyon élveztem minden forgatási napot, egyetlen dolog tette kissé nehézkessé: bár a filmen az látszik, szép napsütés van, októberben nagyon hideg volt, és eljátszani azt, hogy szuper jól érzem magam, nem volt egyszerű. Ahogy ennek a munkának vége lett, a Barátok közt c. sorozatban forgattam.

A mis kis falunkban milyen a karaktered?

Z. N.: Egy közmunkás feleségét, Erzsit játszom. Nagyon élveztem, hogy szélsőséges lehettem: Erzsi kedvence a susogós dzsogging, „ízlésesen” összehangolva, fölül halványlila, alul narancssárga, hozzá klumpa, amikor jó idő volt, aztán később egy fekete műbőr, tépőzáras cipő. A hajam tele volt hajcsatokkal, vastag keretes szemüveget viseltem, de mindez abban a közegben teljesen természetes volt. Sokat nevettünk, és olyan kollégákkal dolgoztam együtt, akikkel régen találkoztam. Jó volt látni, hogy mindenki élvezte a forgatást.

Te kedveled a szélsőséges figurákat. Mi vonz bennük?

Z. N.: A másság. Az embert úgy szeretik általában látni, ha minden rendben van rajta, szép, ápolt, ízlésesen van felöltözve, és ezekben a figurákban pont az a jó, hogy mások, és nem feltétlenül a csúnyaságuk vagy ízléstelenségük révén. Például imádtam az Ózban a gonosz boszorkányt is játszani.

Milyen a Barátok közt figurája?

Z. N.: Elkövettem azt a hibát, hogy az első alkalommal – ami a nyáron volt –, amikor bekerültem a sorozatba, elolvastam a Barátok közt hivatalos Facebook-oldalán a figurám érkezésére reagáló kommenteket. Nem gondoltam volna, hogy az emberek ennyire azonosítanak az ő személyével. Arra a kérdésre, hogy „szerintetek mit akar ez a nő?”, érkezett mindenféle, többnyire negatív válasz, ami elég rosszul érintett, hiszen még semmit sem lehetett tudni róla.

Valóban, az elején úgy indították a figurát, hogy nem túl szimpatikus, érdekembernek tűnhet, de ahogy haladt előre a történet, sok minden mást is meg lehetett róla tudni. Nem azt mondom, hogy tudok azonosulni vele, de valamennyire meg tudom érteni. Én olyan ember vagyok, aki meg tud bocsátani a másiknak, ha tévedett, és szerintem ez a nő is fejlődött és tanult a hibáiból. Még nem tudom, hová fog kifutni a történetem, de mint minden szerepem esetében, teljesen mindegy, hogy film vagy színház, szeretek belebújni a karakterem lelkébe, és eggyé válni vele, az igazságát megtalálni, és azt őszintén, szívvel és természetesen képviselni. Be kell vallanom, nem volt egyszerű az elején.

Az Augusztus Oklahomában c. darab próbafolyamata kezdetén is küzdöttem magammal, mert egy olyan anyát kellett alakítanom, akinek kimondottan rossz kapcsolata van a fiával. Számomra ellenállás volt mindkét alkalommal olyan nőt játszani, aki átvágja a gyerekét, vagy megalázóan beszél vele. Rá kellett készülnöm lelkileg, mert megviselt. Külön kellett helyeznem magamtól, hogy ez nem én vagyok, de így is boncolgattam az igazságát, hogy meg tudjam a saját lelkemből őszintén fogalmazni a szerepet.

Ilyenkor nem érzed úgy, hogy sérülsz? Ha ennyire meg akarod találni a figurád igazságát?

Z. N.: Nem mondom, hogy nem történne meg, ha nem lennék ennyire tudatos. Elvégeztem négy Thetahealing tanfolyamot az elmúlt két évben, ennek segítségével tudok az ellen konkrétan tenni, hogy ne menjek úgy bele helyzetekbe, mint régen a gyógyítók vagy a sámánok, akik úgy dolgoztak, hogy átvették a másik ember betegségét. Most ezzel a technikával meg tudja az ember tanulni, hogy ha gyógyító szándéka van, hogyan segíthet a másik embernek úgy, hogy ne vegye át annak problémáját. Néha azért pengeélen táncolok.

Ezenkívül elvégeztem két masszázstanfolyamot, egy svédmasszázst és egy metaform-masszázstanfolyamot. A svédmasszázsról nem kell sok mindent elmondani, mert közismert, a metamorf egy lelki blokkoldó technika. Elképesztő sikerélményem van, amikor látom, hogy valakinek tudok segíteni.

Mi szokott segíteni megtalálni a figuráid igazságát?

Z. N.: Abszolút spirituális embernek tartom magamat. Tudatosan figyelek arra, hogy mindig jobb ember legyek, hogy tényleg fejlődjek, és ha észreveszem, hogy hibáztam, igyekszem, hogy ugyanazt ne kövessem el újra. Színészként is tudatossággal építem fel a figuráimat. Nekem fontos az, hogy minden kerek legyen és logikus. Ha például egy adott darabban nem értekegy mondatot, vagy nem tartom jogosnak, vagy nincs ötletem, hogyan szólalhatna meg az adott szituációban, akkor borul minden. Muszáj megértenem a mondataim célját, mögöttesét ahhoz, hogy őszinte tudjak lenni a színpadon. Minden apró részletet szeretek kielemezni.

Van valami rituálé, amivel elkezded a próbafolyamatot?

Z. N.: Vizuális típusú ember vagyok, és rögtön van elképzelésem a figurámról. Szerencsés esetben ez teljes mértékben összeegyeztethető a jelmeztervezők elképzelésével, illetve a rendezőével.

A szövegkönyvre rögtön ráírom a nevemet, mindig rózsaszín kiemelő filccel húzom ki a szövegemet, de nem tudom, miért alakult így.  Már volt arra példa, hogy inkább nem húztam ki az olvasópróbán a szövegem, mert otthon hagytam a filcet, és sárgát kaptam kölcsön.

Mivel én utálok úgy próbálni, hogy a példány a kezemben van, ezért – mondhatni – ráerőszakolom magam arra, hogy minél hamarabb megtanuljam a szövegemet, mert én csak úgy tudok önfeledten játszani, ha már rendelkezem a szövegtudással. Ez azt jelenti, hogy az elején nyögvenyelősen élem meg a próbákat, mert kényszerítem magamat arra, hogy – idézőjelben – magoljak. Maradjunk annyiban, hogy a második héttől már jobban élvezem a munkát, amikor tudom a szöveget. Elég sokat elvesz a szabadidőmből az, hogy tanuljak, néha belegondolok, hogy normális vagyok, hogy ezt a pályát választottam? De mindig rájövök, hogy nem cserélném el semmivel sem, mert imádom a hivatásomat. Nyilván nem véletlenül választottam, ebben tudok kiteljesedni.

Ezek szerint a szöveghez alakítod a gesztusaid kidolgozását?

Z. N.: Nyilván mindig az adott darab a kiindulási pont, de amikor a fejemben él már egy konkrét kép a figuráról, akkor látom a gesztusait is, amiket próbálok megvalósítani, és így szép lassan azzá a személyiséggé tudok válni.

Gyakori és kedvelt tevékenységem megfigyelni az embereket az utcán, például egy kávézó teraszáról, aztán a látottakat visszahozva az emlékeimből, lehet kamatoztatni egy szerepben. Nyilván figyelembe kell vennem a rendező kéréseit. Az elmúlt egy éven belül volt arra példa, hogy a rendező konkrétan azt kérte, ne használjam a kezeimet, ami nekem nagyon furcsa volt, mert egy gesztikulálós típusú ember vagyok. Ez komoly gondot jelentett az első pár hétben, mert automatikusan mindig emeltem volna a kezemet, de figyelmeztetnem kellett magamat, hogy most nem lehet.

Hogyan tudsz pihenni, mivel töltődsz?

Z. N.: Hiszek abban, hogy az embernek arra van ideje, amire időt szakít magának, így ebben is tudatos vagyok. Lehet, hogy ez azzal jár, hogy néha kevesebbet alszom egy-két órával, mert csak így tudom megoldani, de nem bánom. Szívesen meditálok, hallgatok olyan zenéket, amik segítenek ellazulni, járok csoportos meditációkra, ez feltöltést ad nekem, sok problémától, stressztől megszabadít.

Három Facebook-oldalad is van: a saját, a hivatalos és a Lélek Szentély. Melyik miért jött létre?

Z. N.: A hivatalos oldal azért jött létre, mert nagyon sok ember ismerősnek jelölt a privát oldalamon, és nem minden tartalmat szeretnék ismeretlenekkel megosztani. Nagyon jó barátnőm gimnázium óta Fejős Éva írónő, aki elképesztően jól tudja magát menedzselni, ő győzött meg, hogy készítsek egy hivatalos oldalt, hogy akik érdeklődnek utánam, kíváncsiak rám, azok értesüljenek a velem kapcsolatos friss hírekről, információkról, illetve betekintést nyerjenek a hétköznapjaimba. Így megértettem ennek a fontosságát, és bármennyire is ellenálltam eleinte, el kellett fogadnom, hogy a 21. században ez az élet velejárója. A Lélek Szentély azért jött létre, mert tavaly éreztem, hogy kikívánkoznak belőlem olyan gondolatok és üzenetek, amiket ha a saját oldalamon osztok meg, nem biztos, hogy megtalálja a megfelelő körét, így arra jutottam, hogy létrehozok egy saját oldalt ezeknek a gondolatoknak. Hiszek abban, hogy így elér mindazokhoz, akik fogékonyak az ilyesmire, és azt érzem, hogy ezzel is tudok közvetíteni, valamit adni magamból. A pozitív gondolatokról szól, hogyan segítsük és fejlesszük az életünket, hogyan váljunk jobb emberekké.

A Pletykáról mesélj, kérlek. Milyen nő Claire Ganz?

Született amerikai feleség. Nem túl okos, viszont imád pletykálni. Ennek köszönhetően én meg majd lubickolhatok a szerepben. Nagyon jó hangulatban folynak a próbák, rengeteget nevetünk!