Horváth Csaba, színházunk tánctagozat-vezetője Thomas Bernhard szövegeiből rendez előadást Vaterland címmel, amelynek február 23-án lesz a bemutatója Budapesten, a Trafóban. Ennek kapcsán kérdezték.

A XX. század egyik legnagyobb hatású írója volt német nyelven Thomas Bernhard. Fiatal éveiben éneklést, színművészetet és rendezést tanult Salzburgban. Szókimondása, kegyetlen igazságkeresése kortársait is meghökkentette. Horváth Csaba, színházunk tánctagozat-vezetője most a Trafó Kortárs Művészetek Házában nem egy konkrét alkotását állítja színre, hanem egy szövegeiből készített drámai montázst.

Szeretem Bernhard humorát, a témáit és az árnyaltságát – mondja Horváth Csaba. És még egy fontos dolog: olyanok a szövegei, mint a zene! Az előadás egy fontos témát jár körbe: egy fiú viszonya az apjával és az apja környezetével. Egy felső-ausztriai udvarházban játszódik, amelyik az ő öröksége, és amely rengeteg titkot és bűnt rejteget a múltból. A II. világháború után az apja besúgókat és háborús bűnösöket bújtatott. Több könyvből szedtük össze a történetet. Fölhasználtuk a Kioltást, a Megzavarodást és Az olasz férfit. Az előadás dramaturgja Rácz Attila, ő állította össze a szövegét. Nagyon inspirál az, hogy nincs hagyományos történet. Nem egy eseménysort akarunk elmondani szépen, sorjában, hanem ennek a különös bernhardi fogalmazásmódnak, az állandó ismétléseknek akarunk színházi formát adni. A szöveg zenei funkciót is ellát.

A produkcióban lesz szöveg és mozgás, egyfajta tánc is?

H. Cs.: Tánc nem, csak egyfajta mozgás. Annyira nem lesz stilizált és rendezett. Minden előadásomban olyan sajátos mozgásstílust igyekszem teremteni, ami az adott darabot legjobban szolgálja. A díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Benedek Mari tervezi.

Bernhard a demokratikus és békés Ausztriában alkotott, művei mégis állandóan botrányt kavartak, volt, amit be is tiltottak.

H. Cs.: Nagyon éles humorral és éleslátással fogalmaz. És nagyon kritikus a hazájával szemben. Ezt nem mindenki nézte jó szemmel. Nagyon izgalmas, ahogyan a saját népét és a történelmet látja. Ezek az írások családi vonatkozásúak, de kemény kritikákat fogalmaznak meg az ősökről. Vannak benne generációs konfliktusok, de van társadalomkritika is. Hogyan nézünk szembe a múltunkkal, mi az, ami megbocsátható, mi az, ami megbocsáthatatlan? Hogyan viseli el egy generáció az elmúlt nemzedék bűneit, mit lehet megbocsátani és mit nem? Hogy szabadul meg tőle és hogyan hordja a hátán? Ilyen témájú írásokat válogattunk.

Hogyan használják a Trafó terét?

H. Cs.: A színpad nem kicsi, de a tér azért intim és az akusztikája jó, ami nagyon fontos. Még nem a helyszínen próbálunk, de abban az értelemben ez nem hagyományos előadás, nem párbeszédeket hallunk, hanem monológokat.

Ha még dialógus sincs, akkor hogy lehet ezt megrendezni? Mitől lesz színház?

H. Cs.: A színház ma már tág fogalom. Sokféle színházi eszközt használunk. A mozgáson túl lesznek különböző hangeffektusok, amelyekben a díszletet is fölhasználjuk. Ezekből képeket említünk. Kísérleti előadásnak tekintem. Persze végső soron minden előadás kísérlet, de ez az előadás magát, az anyagot is teszteli, hogy alkalmas-e effajta megjelenítésre. Az olvasata az fantasztikus! De hogy ez hogyan fog megélni a színpadon, mi jön át belőle, az számomra is érdekes kérdés.

Mert ez a formanyelv új. Hogy kell elképzelnünk a játszó személyeket? Van egy apa, van egy fiú, egy barát…?

H. Cs.: A szerepek körbejárnak, nincsenek lecövekelve a karakterek, hogy egyvalaki játszaná az apát, vagy a fiút. Úgy gondoltam, izgalmasabb, ha egy-egy szerep több színész hangján szólal meg. A fiú és az apa figurája mindenkin végigmegy. És megjelennek ennek a tiroli tájnak a jellemző figurái, a nagybácsi, a vendéglős, a papírgyáros, az anya, megjelennek a húgok, de nincsenek nevesítve. A szöveg, amit mond, az azonosítja őt, nem a jelmeze. Nagy meló…

Mennyire nyitottak erre a szereplők? És mennyire kíván mást a játszó személyektől?

H. Cs.: Mást kíván. Nem egy hagyományos karakterépítésre van szükség, hanem az adott pillanatban egy szövegbe kell beleállni, és azt úgy közölni, hogy az a legizgalmasabb és a legérvényesebb legyen. Évek óta együtt dolgozom a csapattal, van, aki tanítványom is volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ők is nagyon izgalmasnak tartják ezt az új – játékot. Nem sok időnk van a bemutatóig, de most már éjjel-nappal ezen dolgozunk. Sok munka van még hátra, de mostanra összeállt a teljes szövegszerkezet, már megvan a csapásirány, most már végig kell mennünk rajta.

Bernhard 27 éve meghalt, de a magyar színház nem játssza túl. Mintha félnének…

H. Cs.: Mert nagyon nehéz. És még ma is nagyon radikálisnak tűnik. Ugyanakkor a textúra elképesztő minőségű. Nincs mese: ezt a szöveget szolgálni kell! Ez nagy fegyelmet igényel az előadóktól.

Az előadásban két társulati tagunk, Andrássy Máté és Kádas József is játszik. A teljes csapatnak sok sikert kívánunk a bemutatóhoz. 

Forrás: librarius.hu, próbafotók: Dusa Gábor