Ismertető Túlóra
A szöveget Lisa Langseth – A karmester szeretője című drámája alapján (Teplán Ágnes fordításának felhasználásával) írta Vadász Krisztina és Pálya Pompónia. Külön köszönet Bodor Pannának, Soltenszky Ráhelnek és Mucsi Balázsnak.
Katarina 25. - Fejlődéstörténet.- Megszállottság. - Döntések.- Felelősség. - Igazságvágy. -Tudásszomj. A fejlődéshez szükségszerűen kapcsolódik egy férfi is. Egy étterem konyhájától a Koncertterem karmesteréig. A viszony, ami elindítja egy olyan úton, aminek köszönhetően az egész élete átértékelődik és megváltozik.
Fiatal színművészünket, Pálya Pompóniát láthatják ebben az előadásban, melyet Vadász Krisztina rendezett, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén diplomázik, Horváth Csaba fizikai színház tagozatos osztályának rendező-koreográfus szakos hallgatójaként. A darab 2018-ban meghívást kapott a legjobb monodrámák és stúdiószínházi előadások fesztiváljára a MOST FESZT-re. A szervezők több, mint 50 pályázó közül választották ki azt a 4 monodrámát és 5 stúdiószínházi előadást, amely véleményük szerint reprezentálja azt a sokszínűséget, ami a produkciók alkotóinak munkáját jellemzi.
Revizor - kritikai portál, Kónya Rita Veronika beszámolója: "Lisa Langseth sztorija, egy 25 éves ember - szándékosan nem írom, hogy nő - személyiségfejlődésének története az Ódry Színpad pincéjéből érkezett a Kamaraszínházba. A fizikai színházi koreográfus-rendező-hallgató Vadász Krisztina és a Katharinát alakító Pálya Pompónia az eredeti, A karmester szeretője helyett a Túlóra címet adták az előadásnak, amely bármelyikünk eszméléstörténete lehetne. Kapcsolataink révén jutunk közelebb önmagunk megismeréséhez – van, akinek ehhez történetesen egy szeretői státusz kell. A képregény- vagy videojáték-hősnőre hajazó szerelésben virító színésznő másfél órás monológja alatt bejátssza a költözködés dobozaival és a tudásszomjat szimbolizáló rengeteg könyvvel, kiragasztott idézetekkel telepakolt teret, öniróniával sztorizik, bábozza el a találkozást a Férfival, annak gyerekével, erős hangeffektek törik meg a beszédjének árját, figurázzák ki az őslényszerű élettárs nyomokban létező intellektusát. Az i-re a pontot a citerával eljátszott tengerparti aktus teszi fel, a Férfi és az ő képzeletbeli, fiatal és gyönyörű „utódja” között. A díszletre ragasztott idézetek közül a kedvencem ez lett:„kérem azokat, akik szerint nem lehetséges, ne tartsák fel azokat, akik már csinálják!” Bizony ám. Tessék felismerni, kitörni, változtatni!
