Az évadnyitónkon „Az évad legjobb színésze” díjat idén Nagy Péter kapta. Kicsit félszegen nyilatkozott arról, hogy nem is tudja, megérdemelte-e. Aki azonban látta színpadon az elmúlt évadokban, nyugodt szívvel mondhatja: megérdemelte. Péter tavalyi szerepeit vettük sorra, amelyekről megosztotta gondolatait.

Az én kis hűtőkamrám

„Az első bemutatónk Az én kis hűtőkamrám volt Novák Eszterrel a Pelikánban, ami egy irtózatosan jó találkozás volt, egy remek csapatmunka. Ráadásul azon a helyen, ami nekem valamiért a szívem csücske. Talán mert most dolgoztam ott először.”

Bűn és bűnhődés

„Már az előző évad végén elkezdtük Hargitai Ivánnal a Bűn és bűnhődést. Dosztojevszkij regénye alapján Závada Pál írt darabot, amiben Raszkolnyikovot játszottam. Ez egy mérföldkő volt. Megérteni ezeket az irodalmi alakokat, akikbe belesűrít az író adott esetben egy komplett történelmi korszakot, egy olyan elképesztő labirintus, ami mély nyomot hagy az ember életében.”

Romeo és Júlia

„Nekem már a harmadik vagy a negyedik találkozásom vele, az egyik legkedvesebb darabom. Szerintem Shakespeare-nek az egyik leggazdagabb irománya. Most Mercutiot játszottam. A Bűn és bűnhődés és a Romeo és Júlia-beli szerepeim – ha egy évben csak ennyi történik velem – akkor már elégedett vagyok. Ez a kettő egymás után, túl azon, hogy kimerített, olyan pillanatokat adott, amiért én valamikor színész akartam lenni. Ezeken keresztül olyan dolgokat lehet megfogalmazni, ami az ember szívét nyomja, amire máskor nem feltétlenül van mód.”

Trianon

„Azt gondolom, hogy a magyar társadalom, de mondhatnám a többi nemzetet is, nem igazán beszélte ki, és ez nagyon sok félreértésre ad okot. Az őszinte és tárgyilagos párbeszédre pedig szükség van. Az a vállalkozás, ami a Trianon című előadással elkezdődött, az ezt a célt szolgálta. A párbeszédet és önmagunk, a saját történetünk megismerését, ami megint csak olyan dolog, ami miatt érdemes színházat csinálni, színházat fenntartani, és színházba járni.”

végül a félbetört évadról

„Ez egy páratlan és érthetetlen módon kettétört évad volt, a hiány, amit maga után hagyott talán fel fogja kelteni bennünk az igényt, hogy rájöjjünk, hogy mennyire fontos a közösségi találkozás. Azt hiszem, hogy ha nem éljük át mindannyian ezt a közösségi együttérzést és együtt gondolkodást, akkor a társadalmunk sokkal kevesebb annál, mint ami lehetne, amire hivatott.”