Új év, új király, új kihívások – idén pedig még egy nóvum, az új helyszín. A Koronázási Szertartásjáték idén IV. Kun László éltét dolgozza fel az Aranybulla Emlékműnél. A színpadépítés és a jelmeztervezés kulisszái mögé lestünk be Kovács Yvette Alida jelmeztervezővel és Bajkó Györggyel, a Vörösmarty Színház műszaki vezetőjével.
Csúcsos fövegek és cipők a Csúcsos-hegyen
1282-t írunk, már közeledünk a gótika-reneszánsz felé, de a keletről származó magyarok viseletétől nem idegenek a keleti vonások. Az európai viselet markánsan változik, miközben a magyarok őriznek olyan hagyományos jegyeket az öltözködésben, ami még visszautal a pogány múltjukra. Az öltözködési időutazásra Kovács Yvette Alida jelmeztervezővel indultunk el.
„A kunok egy sokkal szélsőségesebb viseletet hordanak. Szőrös, átlapolós kaftánok, hegyes süvegek. Nagyon sok sírt is feltártak, ahonnan ezeket rekonstruálták. Eléggé eltér az európai viselettől, két szélsőség. A kunoknál jellemzőek a mongolok, ősmagyarok jegyeit idéző csúcsos fövegek, indamintás öltözetek, talizmánok, kaftánok. Lovas nemzet, úgyhogy minden ruhájuk úgy készül, hogy könnyen tudjanak benne lovagolni. A kun hölgyek ruhája kicsit hasonlít a mongol viseletre, jelen van a magyar pogány asszonyok csúcsos lábbelije. Az ősi kultúrákban a geometrikus motívumok, az indaminták, akár rovásjelekkel díszített öltözetek, nonfiguratív motívumokkal kifejezetten jellemzőek. Nyilván a felhasználási módja nyugaton, európai irányban egészen más, mint a keleti irányban. Az európaiaknál kicsit szofisztikáltabb, jellemzőek a kanyargósabb, kacskaringósabb minták, esetenként a virágok.”
Az előadásban László két véglet között vívódik, hol a kunokhoz húz, hol pedig a keresztény Európához, ez pedig öltözetében is tükröződik.
„Egy európai viseletben kezdi, ahogy az Nemes Mihály ábrázolásaiban is látható, utána felvesz egy kun viseletet idéző kaftánt. Teljesen más a két stílus. Az európai, egy visszafogottabb, egyenes vonalú, letisztultabb, harisnyás, térdig érő tunikákkal, palástokkal, lágyan omló anyagokkal, míg a kun őrzi az ősi keleti motívumokat. Arra a kun viseletet idéző kaftánra vált, amit a Képes Krónikában is láthatunk az ő ábrázolásában. A nőknél szintén megjelenik ez a markáns különbség. László felesége, Izabella, Anjou-herceg lánya - aki a nyugati kultúrát képviseli - egy rideg európai szépség. Kicsit úgy néz ki, mint a kora reneszánsz festményeken a nők. Azt a divatot is viseli. Egy leples, egyszerű, letisztult európai vonalat. A ridegségét hideg színekkel szerettük volna kifejezni, míg a kun szeretőket direkt kaftánokba és fülledt színekbe öltöztettem.”
Extrém körülmények és ferdeállásos öltözés
Az új helyszín új kihívásokat is tartogatott a színpadépítés során. Az extrém körülményekre azonban egy színpadépítőnek mindig fel kell készülni. Bajkó György, a Vörösmarty Színház műszaki vezetője fogta össze a csapatot, hogy minden flottul menjen.
„Hegyoldalba kellett építenünk a két színpadot. Itt a nehézséget alapvetően a felszerelés felhordása jelentette, és a logisztika, hogy mikor melyik teherautó jöhet fel, hogy abból kipakoljanak. Fent ugyanis nincs lehetőség arra, hogy megforduljanak, csak tolatva lehet lejutni. A nézőtér építése – amivel egy vállalkozót bíztunk meg – nehezebb volt. Szükség volt egy pontosításra is, mert az sem sík talajra került, és - ellentétben a Nemzeti Emlékhellyel - itt nincsenek stabil pontok (de sírok sincsenek). Végül minden szépen elkészült egy nap alatt.”
Az eredeti elképzeléshez képest egy-két változtatás is történt a helyszíni adottságok miatt: az óriásbábok mozogtak volna a legfelső szinten, de a biztonság érdekében inkább úgy döntöttek, hogy maradjanak egy helyben, kikötve. A kihívások sora az öltözőkkel azonban folytatódott:
„A gyakorlatban a nehézséget az öltözősátrak használata okozza, mert lejtőn vannak a sátrak, amiket idén is a honvédség állított fel nekünk. Ezeket nem volt lehetőségünk kiszintezni, úgyhogy ferdeállásban kell a gyorsöltözéseket levezényelni. A sima öltözéseket viszont sík terepen biztosítjuk a lelátó mellett.”
