– Ez nem az első alkalom, hogy Gogol művéhez nyúlsz. Miért érezted fontosnak, hogy újra elővedd A revizort – vagy ahogy most bemutatásra kerül, Az ellenőrt?
B.B.: Vannak olyan alapművek, amelyekhez időről időre érdemes visszatérni. Gogol Revizora pontosan ilyen. Ezek az örökérvényű történetek mindig tudnak valamit mondani rólunk, akárhány évtized is telik el a megszületésük óta. Nem érzem szükségét annak, hogy mai környezetbe helyezzük, mert a darab önmagában is aktuális. A hatalom, a korrupció, a kicsinyes önérdek, a félelem vagy a megfelelési vágy – ezek mindig is léteztek. A párhuzamok a mával maguktól születnek meg, nem kell külön rámutatni.
– Tehát nem egy modernizált változatot lát majd a közönség?
B. B.: Nem, de nem is egy múzeumi darabot. Az a célom, hogy megőrizzük Gogol világának hitelességét, ugyanakkor a színpadi formanyelv, a látvány és a ritmus nagyon is mai legyen. Rendeztem már ezt a művet korábban, de most újra lehetőségem van meg nem valósult ötleteket kipróbálni, új nézőpontokat felfedezni. Most olyan részleteket is hangsúlyozhatok, amelyeket korábban talán másképp láttam.
– Milyen útravalót kaphat a közönség ettől az előadástól?
B. B.: Nem akarom előre megmondani, mit gondoljanak. Jöjjenek el, és nézzék meg! Ha nevetnek, az már jó. Ha a darab végén rájönnek, min is nevettek, még jobb. De ha másnap reggel újra eszükbe jut egy-egy jelenet, akkor az előadás elérte a célját. Gogol humora egyszerre keserű és felszabadító – olyan, mint amikor ráismerünk önmagunkra, és nem tudjuk eldönteni, sírjunk-e vagy nevessünk.
– Állandó alkotótársad Vereckei Rita, az előadás díszletét és jelmezeit ezúttal is ő tervezi. Hogyan kapcsolódik majd a látvány a koncepcióhoz?
B. B.: Ritával régóta dolgozunk együtt, szinte szavak nélkül is értjük egymást. Most is egy olyan világot teremt, ami egyszerre játékos és gondolatébresztő – és egy kicsit ironikus is. A díszlet többfunkciós, mozgatható elemekből épül, amelyek folyamatosan változó tereket hoznak létre. Hátul egy nagy állványzat magasodik – mint egy örökké épülő ház, ami sosem készül el. Ez az állandó félkészség a darab világát is tükrözi: egy várost látunk, ahol mindenki buzgón épít valamit, de senki sem tudja, mit és miért.
A látványvilág tudatosan nem konkrét. Inkább asszociatív, emlékeztet az orosz népi építészet formáira, a szaunaházakat is eszünkbe juttatja, de mindezt csak jelzésszerűen. A jelmezek is ezt a kettősséget hordozzák. Az öltözékek mai ruhadarabokból állnak össze, de régi szabásvonalakat idéznek – mintha a múlt és a jelen egymásba csúszna. Megjelennek olyan autentikus elemek, mint például az usanka – ehhez egy pulóver társul, egy frakk pedig egy tréningnadrággal alkot furcsa harmóniát.
– Kricsár Kamillhoz is régi kapcsolat fűz. Most zeneszerzőként dolgozik veled – milyen lesz a darab zenei világa?
B. B.: Kamill mindig pontosan érzi, milyen zene illik egy adott atmoszférához. Ezúttal az autentikus orosz népzene világa inspirálta, de mindezt sajátos humorral és iróniával kezeli. Lesznek úgynevezett „kamu orosz” dalok is – amelyek hangzásukban oroszok, de valójában értelmetlen szövegeket énekelnek a szereplők. Az oroszul tudók talán felismernek pár szót, de a lényeg nem ez, hanem a ritmus, a hangulat, ami ezeket a dalokat jellemzi. Az előadásban ugyanakkor felcsendül egy valódi orosz népdal is – A gyorsan száguldó hűs patak partján –, amit mi egyfajta városi himnuszként használunk a polgármester jelenetében. A zene így nemcsak illusztrál, hanem szerves része lesz a történetnek, hol komolyan, hol ironikusan reflektálva a szereplők világára.
– Ha egy mondattal kellene meghívnod a közönséget, mit mondanál?
B. B.: Jöjjenek el Az ellenőrre! Lesz min nevetni, és lesz min elgondolkodni.
Az ellenőr című előadást Bagó Bertalan rendezésében láthatja a közönség 2025. december 13-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Gogol klasszikusa ezúttal is a hatalom, a félelem és az emberi gyarlóság kérdéseit állítja a középpontba, sok humorral és színházi játékossággal.
