A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Áprilisban lesz A rajongók ősbemutatója a budapesti Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, majd a Vörösmarty Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, Szikora János rendezésében. Bár Robert Musiltelsősorban prózaíróként tartja számon az irodalmi köztudat, két drámát is írt, sőt műszaki találmányát is szabadalmaztatták. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet az életéből, hogy kicsit közelebb hozzuk a világát.
Tovább olvasomBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotót díjazott tizennyolc kategóriában. Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban. Szikora János, színházunk igazgatója Érdemes Művész-díjban részesült.
Tovább olvasom
Idén hetedik alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve aFehérvári Versünnepet. A 2010-ben életre hívott tehetséggondozó versenyen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt. Ma sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, akik idén is nagy érdeklődésre számítanak.
Tovább olvasomEgy kis kihagyás után ismét részt vesz színházunk az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón: Cserhalmi György rendezését, a Tizenkét dühös embercímű bűnügyi játékot beválogatták a nagyszínházi versenyprodukciók közé.
Tovább olvasom
Másodszor rendez a Vörösmarty Színházban, a tavalyi évadban bemutatott Edith és Marlene után most Psyché izgalmas, szenvedélyekben gazdag történetét állítja színpadra Váradi Eszter Sára színésznővel. Widder Kristóffal arról beszélgettünk, hogyan válhat komplex színházi előadássá Weöres Sándor e nagyszabású műve.
Tovább olvasomKilenc iskola közel kétszáz diákja mutatta be a Csongor és Tünde egy-egy jelenetét a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
Tovább olvasom
Március 8-án megelevenedik Weöres Sándor Psychéje Váradi Eszter Sáratolmácsolásában, dalokkal, zenével és tánccal fűszerezve, Widder Kristófrendezésében. Weöres Sándor műve a szerelem és a női érzésvilág krónikája, főhőse Lónyay Erzsébet, azaz Psyché, egy Weöres által megálmodott 19. századi költőnő.
Tovább olvasomFebruár 17-én ünnepli 68. születésnapját Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, társulatunk tagja.
Tovább olvasom
Február 13-án, szombaton bemutattuk A velencei kalmárt Bagó Bertalan rendezésében, főszerepekben Gáspár Sándorral, László Zsolttal, Nagy Péterrel és Radnay Csillával. A velencei kalmár időtálló kérdéseket feszeget: megbízhatunk-e a törvényekben, a nőkben, a pénzben, az emberi kapcsolatokban, az ígért szóban?
Tovább olvasom