A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Idén hetedik alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve aFehérvári Versünnepet. A 2010-ben életre hívott tehetséggondozó versenyen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt. Ma sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, akik idén is nagy érdeklődésre számítanak.
Tovább olvasomEgy kis kihagyás után ismét részt vesz színházunk az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón: Cserhalmi György rendezését, a Tizenkét dühös embercímű bűnügyi játékot beválogatták a nagyszínházi versenyprodukciók közé.
Tovább olvasom
Másodszor rendez a Vörösmarty Színházban, a tavalyi évadban bemutatott Edith és Marlene után most Psyché izgalmas, szenvedélyekben gazdag történetét állítja színpadra Váradi Eszter Sára színésznővel. Widder Kristóffal arról beszélgettünk, hogyan válhat komplex színházi előadássá Weöres Sándor e nagyszabású műve.
Tovább olvasomKilenc iskola közel kétszáz diákja mutatta be a Csongor és Tünde egy-egy jelenetét a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
Tovább olvasom
Március 8-án megelevenedik Weöres Sándor Psychéje Váradi Eszter Sáratolmácsolásában, dalokkal, zenével és tánccal fűszerezve, Widder Kristófrendezésében. Weöres Sándor műve a szerelem és a női érzésvilág krónikája, főhőse Lónyay Erzsébet, azaz Psyché, egy Weöres által megálmodott 19. századi költőnő.
Tovább olvasomFebruár 17-én ünnepli 68. születésnapját Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, társulatunk tagja.
Tovább olvasom
Február 13-án, szombaton bemutattuk A velencei kalmárt Bagó Bertalan rendezésében, főszerepekben Gáspár Sándorral, László Zsolttal, Nagy Péterrel és Radnay Csillával. A velencei kalmár időtálló kérdéseket feszeget: megbízhatunk-e a törvényekben, a nőkben, a pénzben, az emberi kapcsolatokban, az ígért szóban?
Tovább olvasomFebruár 13-án a színház Forrás Galériájában megnyílt Kerkay Rita Falak című kiállítása. A szép számban összegyűlt vendégeket, érdeklődőket Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte, a kiállítást Zsótér Sándor Kossuth-díjas rendező, Kerkay Rita volt egyetemi osztályvezető tanára nyitotta meg.
Tovább olvasom
Hogyan jut el egy ember odáig, hogy ki akarjon vágni egyfontnyi húst a másik emberből? Kirekesztésről, megbélyegzésről beszélgettünk A velencei kalmár Shylockját megformáló László Zsolttal.
Tovább olvasom