A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A sommelier című rövidfilm Varga Mária, Derzsi János, Egyed Attila és Nagy Péter főszereplésével készült még 2018-ban, és olyan rangos elismerésben részesült, mint a coloradoi Boulder Film and Brew Festival legjobb nemzetközi filmjének kijáró díja
Tovább olvasomVégéhez közeledik az Ítélet és kegyelem című film forgatása Csákberényben, amelyben a Vörösmarty Színház társulatának számos tagja részt vesz, hiszen Sobor Antal Perelj, Uram! című regényének színpadi adaptációja fogalmazódik most újra a film nyelvén.
Tovább olvasom
Gyerekszínész volt, örökké kutató-kereső felnőtt lett. A Mindig Veled! vendége ezúttal Keller János. A Vörösmarty Színház megújult podcast csatornáján olyan beszélgetéseket hallgathatnak, nézhetnek meg társulatunk tagjaival, amilyet máshol nem. Este kilenckor kezdünk!
Tovább olvasomMár forog Csákberényben az a film, amely Sobor Antal: Perelj, Uram! című színművéből előbb színpadra, most pedig a filmvászonra kerül. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Ítélet és kegyelem címen készülő produkciója a 48-as szabadságharc leverésének időszakából elevenít fel egy megtörtént, kevesek által ismert epizódot.
Tovább olvasom
A kormányrendeletnek megfelelően színházunk 30 napra bezárta kapuit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne készülnénk nézőinknek valami kedvességgel, hogy megkönnyítsük ezt a mindannyiunk számára nehéz időszakot, és kapcsolatban maradhassunk.
Tovább olvasomA járvány terjedésének lassítása érdekében újabb korlátozásokra kerül sor, melyek érintik színházunk működését is. A jelenleg rendelkezésre álló információk értelmében november 11-től december 10-éig meghirdetett előadásaink elmaradnak.
Tovább olvasom
A magyar színháztörténet egyik meghatározó alakjának, Domján Editnek az alapítványa, tehetséges fiatal, vidéken játszó, 40 év alatti színésznők művészetének elismerésére hozta létre a díjat, melyet évente egyszer adnak át decemberben, Domján Edit születésnapjához közel. Szívből gratulálunk Varga Lilinek!
Tovább olvasomMai Mindig Veled! podcast premierünk vendége a színház szíve-lelke, Németh Mariann Mary. Aki ismeri, tudja, hogy azon kívül, hogy rendezőasszisztens mennyi mindent tesz még. Aki nem ismeri, most megismerheti. Este kilenctől keressék az Anchor.fm-en és a Spotifyon!
Tovább olvasom
Sajnálattal értesítjük kedves közönségünket, hogy betegség miatt elhalasztjuk a Nagyszínpadon és a Pelikán Fészekben 2-2 előadásunkat.
Tovább olvasom