Hangoló

Szerző: Vörösmarty Színház

Repertoár

Hangoló

Ismertető Hangoló

Az új évadra hangolva a társulat szeretné meglepni a székesfehérvári publikumot.

Október 5-én, egy különleges zenés évadindító gálára várjuk hűséges közönségünket.

A fehérvári társulat tagjai közül fellép Ballér Bianka, Decsi Edit, Dolhai Attila, Egyed Attila, Fehér Diána Aida, Imre Krisztián, Ionescu Raul, Kelemen István, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Kuna Károly, Ladányi Júlia, Molnár G. Nóra, Sarádi Zsolt, Szűcs Krisztina, Rovó Tamás, Végh-Szirmai Irén valamint Varga Mária. A fehérvári közönség kedvencei az est folyamán a magyar zenés színház két sztárjával, Gubik Petrával és Tassonyi Balázzsal kiegészülve népszerű musical-dalokból, operettekből és versekből álló programmal készülnek az Önök számára.

Az operettkedvelő közönség a legnagyobb slágereket hallhatja a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből, vagy a Bál a Savoyból.

A színház jelenleg futó sikerdarabjából, a Hegedűs a háztetőn című produkcióból is felcsendülnek a leghíresebb dalok, a musicalrajongók pedig további csemegéket kapnak, hiszen részleteket hallhatnak a Rebeccából, az Elisabethből és a Mozart című Lévay Szilveszter-darabokból.

A számos meglepetés-produkció közül jónéhány csak erre az estére készül, kizárólag a fehérvári közönség számára. Egyelőre annyit árulunk el, hogy lesz Heltai-vers, dal a Macskafogóból, de olyan sanzonok is elhangzanak, mint a Hamvadó cigarettavég, vagy a Például te, te, te!

A hangulatot a Sturcz Szmollbend élő zenei kísérete teszi teljessé.

Hangolódjanak velünk az új évadra ezen a szórakoztató estén, várjuk önöket szeretettel!

  • Bemutató időpontja: 2025. 10. 05.
  • Műfaj: musical és operett gála
Jegyrendelés

Következő előadás:

Szereplők, alkotók

Megosztás

REPERTOÁR