A Vörösmarty Színház művésznője, Váradi Eszter Sára sok izgalmas feladatot kapott a 2018/2019-es évad első felében. A Chicago c. sikerprodukcióval indította a munkát ősszel, ezután következett női főszereplőként a Jövőre veled ugyanitt 2, majd Az ember tragédiája előadásban remekelt a teljes társulattal közösen, jelenleg pedig Mohácsi János rendezésében a Black Comedy c. bohózatban látható.

Év eleji visszatekintésként a Chicago musicalről beszélgettünk, hiszen színházunk ezzel az előadással búcsúztatta az óévet. A művésznő saját szerepéről beszélt, és arról is, hogy miért különleges számára ez a produkció.
„Igazán nagy élmény számomra ez az előadás. Intenzív, ámde vidám, jó hangulatú volt a Chicago próbaidőszaka. Remek társaság jött össze, és mindenki hozzátette a magáét. Lenyűgözött, ahogy a tánckarban szereplő kollégák is egészen heroikus munkát végeztek az alatt a néhány hét alatt. Horváth Csaba színháza nagyon érdekelt, ugyanis eddig még nem dolgoztam vele együtt. Ezzel nagy vágyam teljesült, és örültem neki, amikor kiderült, hogy ő is gondolkozott bennem.”

Hogyan emlékszel vissza az alkotói folyamatra?
„A munka során öles léptekkel haladtunk. Csaba rendkívül határozott és kreatív alkotó, ahogyan a mozgást megkomponálta, azzal nagyjából sínre is rakta az előadást, nem is nagyon hagyott kérdést. Szikáran és letisztultan kért mindent. Ez számomra külön kihívás volt, mert egy szertelen nő vagyok, az életben és a színpadon is. Itt végig éreztem, hogy pont elég annyi, amit ő kér. Precízen végre kell hajtanom az instrukciókat, mert máshogy nem fog működni. Nagyon sokat néztem a többieket, amikor éppen nem voltam színpadon, mert pontosan tudom azt, hogy akármilyen rendezővel dolgozom, elképesztően fontos, hogyan illeszkedem bele az egészbe.”

Fotó: Éder Vera

Morton mama karakteréről mit gondolsz?
„Örültem Morton Mama szerepének, hiszen egy nagyszájú, vérbő, simlis karakter. Igazán játszani való. Szeretem a dalait, és van egy remek duettem is. Az egész előadást furcsa erotika lengi körül, ráadásul egy nagyon női darab. Mindenki a maga kis huncutságát bele tudta csempészni. A zene is fülledt, jazzes világot idéz.”

Nem féltél-e attól, hogy szerepedet összehasonlítják a nézők a filmbelivel?
„A filmmel összehasonlítani botorság lenne. Ott sokszor felvesznek egy-egy jelenetet, és végül kiválasztják a legjobbat, míg a színházban a színész az adott előadásban mindvégig megpróbálja a maximumot nyújtani. Pont az az izgalmas, hogy aznap este, itt, ahogy együtt vagyunk csapatként, mindenki a saját állapotát, a saját készültségét belerakja, és ebből alakul ki az aznapi teljesítmény. A Chicago nagyon szerethető előadás lett, remek zenével. Ritka, hogy élő zenekar játszik mögöttünk, így hát ez nekünk, szereplőknek mámor. Egyfelől egy szórakoztató előadást láthat a néző, sok humorral, másfelől felfedezhet néhány momentumot, ami bár kicsit sem vicces, nagyon is rímel mai világunkra.”