Híreink

A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztünk Jézus életére - XI. Újszövetség Maraton - Vörösmarty Színház

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztünk Jézus életére - XI. Újszövetség Maraton - Vörösmarty Színház2023. 12. 03.

A hagyományokhoz híven idén 11. alkalommal rendezte meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház az Újszövetség Maratont, advent első vasárnapján.

Tovább olvasom

Beszélgetés Závodszky Noémivel - Mindig Veled!2023. 11. 30.

A Vörösmarty Színház alapító színművészével beszélgettünk az itt töltött majdnem 30 évről, tapasztalatairól, legmeghatározóbb előadásairól és a jövőbeni terveiről is.

Tovább olvasom
Beszélgetés Závodszky Noémivel - Mindig Veled!
Egy színdarab, két előadás - interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Egy színdarab, két előadás - interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról2023. 11. 29.

Kerkay Rita és Perczel Enikő alkalmazta színpadra A kék hajú lány történetét Dóka Péter regénye alapján. Az ifjúsági előadás a betegség, halál és az empátia fő kérdéseivel foglalkozik, mindezt pedig a tizenhárom éves Olivér szemén keresztül mutatja be. A fiú egy baleset következtében kerül kórházba, itt ismerkedik meg a kék hajú lánnyal, Mirával. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel. 
 

Tovább olvasom

Menekülés az Apacsok világába - interjú Bereményi Gézával az Apacsok székesfehérvári bemutatója kapcsán2023. 11. 12.

Nagy sikerrel mutatta be a Vörösmarty Színház az Apacsok című előadást. A történet az ügynökkérdéssel foglalkozik, bemutatja a 60-as évek világát, amikor egy csapat fiatal értelmiségi kivonult a társadalomból, hogy indiánosdit játsszanak. 

A bemutatón részt vettek a darab szerzői, Bereményi Géza és Kovács Krisztina is. A bemutató kapcsán Bereményi Gézával beszélgettünk, aki a darabról, a politikai közegről és személyes élményeiről is mesélt az indiántáborokban.

Tovább olvasom
Menekülés az Apacsok világába - interjú Bereményi Gézával az Apacsok székesfehérvári bemutatója kapcsán
Jó fizikai kondícóban lévő társulat, lendület és energia - Különdíjas a Julius Caesar

Jó fizikai kondícóban lévő társulat, lendület és energia - Különdíjas a Julius Caesar2023. 11. 09.

Az idei eSzínház fesztiválon a Papageno különdíját a Vörösmarty Színház Julius Caesar című előadása nyerte el, melyet Bagó Bertalan rendezett. A díjat Papp Tímea kritikus és Zsoldos Dávid, a  Papageno ügyvezető igazgatója adta át a Rózsavölgyi Szalonban megrendezett díjátadó ünnepség keretében. Magyarország egyetlen, online térben rendezett színházi seregszemléjét idén harmadik alkalommal szervezte meg az Alapítvány a Magyar Színházakért és az eSzínház, melyen 13 színház és társulat produkcióját láthatta a közönség.

 

 

Tovább olvasom

Egyedülálló összművészeti bérletet kínálnak a székesfehérvári kulturális intézmények2023. 11. 02.

Székesfehérvár négy legnagyobb kulturális intézménye bemutatta az Ars Regia bérletet! 

Tovább olvasom
Egyedülálló összművészeti bérletet kínálnak a székesfehérvári kulturális intézmények
Szikora János a Madách 200 Gondolat Fesztiválon

Szikora János a Madách 200 Gondolat Fesztiválon2023. 10. 31.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel beszélgetett a demokráciáról a Madách 200 Gondolat Fesztiválon.

Tovább olvasom

Az operett örök - ajándék koncert a Vörösmarty Színház előtt!2023. 10. 20.

A Magyar Operett Napja alkalmából október 24-én, kedden különleges ajándék-műsorral várja a Vörösmarty Színház a közönséget. 

Tovább olvasom
Az operett örök - ajándék koncert a Vörösmarty Színház előtt!
Apacsok - Interjú Bagó Bertalannal, a készülő bemutató rendezőjével

Apacsok - Interjú Bagó Bertalannal, a készülő bemutató rendezőjével2023. 10. 18.

November 11-én mutatja be a Vörösmarty Színház Bereményi Géza és Kovács Krisztina, Apacsok című darabját. 

A készülő bemutató kapcsán az előadás rendezőjével, Bagó Bertalannal beszélgettünk.

Tovább olvasom